Hirdetés

Hitman: Blood Money és más játékok ingyen

|

Ingyenesen játszhatjuk az egykori klasszikusokat némi reklámszünetért cserébe.

Hirdetés

A szakma előszeretettel tekint a free-to-play formulára, mint a piac megváltójára. Az online szerepjátékokban már bizonyított megoldás lényege, hogy a játék alap tartalma ingyenesen elérhető mindenki számára, mindössze néhány extráért kell fizetnünk, és ezek sem kerülnek többe néhány száz forintnál. Más kérdés, hogy ezt a néhány száz forintot jóval többször húzzák ki így a zsebünkből, mint egy teljes áru játék esetében, mindenesetre a rendszer működik, és sok veszteséges, online játékot mentett már meg a bezárástól. Arról már kevesebben beszélnek, hogy az ingyenességnek nem ez az egyetlen útja.

Teljes, egykor dobozos single-player játékok esetében is van lehetőség a szabad szórakozásra, de mivel ez esetben a „micropayment” (valódi pénzért veszünk játékbeli javakat) kiesik, máshogy kell pénzt kiszedni a felhasználókból. Az egyik legjobb példa erre a több millió Androidos készülékre letöltethető Angry Birds, mely ezen verziója ugyan mindenféle ellenszolgáltatás nélkül letölthető, de ezért gazdagon megszórták reklámfelülettel, ami jó a fejlesztőknek, mivel bőven visszahozza a fejlesztés költségeit, és jó a felhasználónak is, mert maximum nem néz oda, és mégis csak ingyen játszik.

Az Rovionál kicsit nagyobbat lépett a Square Enix, aki régebbi, PC-s címeket támasztott fel új rendszerén, a Core Onlineon keresztül. A Core lényege, hogy páréves játékokat futtathatunk a böngészőnkből, teljesen ingyenesen, megkötések nélkül. A Hitman: Blood Money egyik nyitócíme volt ennek a projektnek, meg is hozta a rajongók millióit, akik azóta is boldogan teljesítik a 47-es ügynök missziót, néhány reklámért cserébe. Ugyanaz, mintha a doboz verziót tartanánk a kezünkben, éppen csak annyi különbséggel, hogy a pénztárcánk nem lett vékonyabb. Sőt kifejezetten előnyös már akkor is, ha nem nézzük az anyagiakat: mivel böngészőn keresztül megy a móka, ott hívjuk elő a mentett állásunkat, ahol akarjuk, ráadásul olyan alacsony gépigény mellett, hogy egy intelligensebb kenyérpirítóval is áldozhatunk kedvenc szórakozásunk oltárán.

Nincs telepítés, nincs várakozás, nincs költekezés, egy kattintás és máris előtted egy olyan szolgáltatás, amin keresztül egykor teljes áru, HD címeket játszhatsz. Az OnLive és a többi felhő alapú játékszolgáltató is próbálkozott már ezzel, és nem is rosszul, viszont a játékosoknak sokat jelent az, hogy a projekt mögött a Square Enix áll, akiket ismernek és szeretnek, hiszen hosszú évek óta szolgáltatja számukra a jobbnál jobb szerep- és akciójátékokat. Egy cég, amivel kapcsolatban biztosak lehetünk, hogy pár év múlva nem fog letérdelni, és nagy bocsánatkérések közepette leállítani a szolgáltatását. Ráadásul ehhez a megoldáshoz nem kell semmiféle keretprogram, vagy eszköz, amit magunkkal kell hurcibálnunk: teljes 3D-s valójukban élvezhetjük a Lara Croft and the Guardian of Light az újonnan felkerült Tomb Raider: Underworld vagy a Mini Ninjas kalandjait, egy pluginen keresztül.

A technológia alapja a Google’s Native Client, ami lehetővé teszi, hogy egy weboldal felhasználhassa a játékos gépének videokártyáját, mint erőforrást, így jelenítve meg a komplex, 3D-s környezetet. Ehhez hozzájárul a Square, Hapti.co csapata által készített motor is, ami beépülve a böngészőbe segíti a játékok zökkenésmentes futását. Hála annak, hogy a Square Enix sajátjaként használhatja a Hapti.co technológiáját, nem csak Chrome alatt működik a platform, hanem ugyanolyan zökkenőmentesen fut Firefox vagy Internet Explorer alatt is. Erre támaszkodik a Core egyedi üzleti modellje: ha felugrik egy reklám, le kell kattintanunk, ahhoz, hogy így további játékidőt „vásároljunk”. Nem kerül semmibe, de mégis termeltük a bevételt a fejlesztőknek.

A szolgáltatás jelenleg csak béta fázisban működik, ami azt jelenti, hogy a Square Enix is csak próbálgatja a keretrendszer lehetőségeit. Egyelőre nem is terjesztik a potenciális partnerek körében, mivel még csak most körvonalazódnak az új modell lehetőségei, és tervezgetik a következő lépéseket. Nyilvánvalóan a jelenlegi játékkínálat is növekedni fog a jövőben, de arra, hogy a Hitman: Absolution felkerüljön, még sokat kell várnunk. Mi izgalommal várjuk, hogy milyen hatása lesz ennek az új belépőnek a piacra. Nektek mi a véleményetek az új modellről, Core Online vagy felhő? Árasszátok el a komment részleget!

Ha szeretnétek játszani a Hitman: Blood Money vagy más Square címekkel, esetleg csak kipróbálnátok az új rendszert, itt megtehetitek.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)