Hirdetés

Jön a Hitman: Definitive Edition, új kiadót találtak a fejlesztők

|

Az IO Entertainment és a Warner Bros. Interactive megállapodásának értelmében utóbbi fogja kiadni és forgalmazni a Hitmant, valamint annak új kiadását is.

Hirdetés

Korábban már írtunk róla, hogy a Square Enix azért mondott le a Hitman franchise jogairól és ruházta át teljesen az IO Interactive-nak, mert jót szeretett volna tenni a szériával. Egészen eddig fogalmunk sem volt róla, hogy a csapatnak sikerül-e találnia új kiadót, most azonban kiderült, hogy az egyik legnagyobb vállalat, a Batman és a Gyűrűk Ura játékok atyja csapott le a lehetőségre. 

Hirdetés

A stúdió új globális partnere a Warner Bros. Interactive Entertainment lesz, amely a kiadásért és forgalmazásért is felelni fog. A megállapodás részét képezi az újonnan bejelentett kiadás, a Hitman: Definitive Edition is, amely május 18-án jelenik meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Ez természetesen tartalmazza az első szezon összes epizódját és frissítését (a GOTY, Summer Bonus Episode és Blood Money Requiem Pack cuccokat is), valamint az IO Interactive 20. évfordulójának alkalmából a többi címükkel (Freedom Fighters, Kane & Lynch, Mini Ninjas) kapcsolatos ruhákat is hozzácsapnak a 47-es ügynök konzolos kalandjaihoz. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)