Hirdetés

Hitman - az első évad végén pörög fel igazán a sztori

|

Szerencsére cliffhangertől nem kell tartanunk, de a Hitman fő sztoriszála rendkívül izgalmasan zárul majd az első évad végén a készítők szerint.

Hirdetés

Korábban Paca is az epizodikus Hitman egyik negatívumaként hozta fel, hogy a fő történet nem volt túl érdekes az évad elején, de amint nemrég kiderült, ez kifejezetten szándékos tervezés a fejlesztők részéről. Michael Vogt, a játék vezető írója nemrég sok más érdekességről is beszélt a játék sztorija kapcsán.

Az író ismét megerősítette, hogy a történettel már korábban is több évadra terveztek, így az első epizódok direkt nem dobnak minket az események sűrűjébe. Azt akarták, hogy "legalább a szezon első fele úgy érződjön, mint ha a dolgok normálisan folynának. Arra kéne ráérezned, milyen a 47-es ügynök élete. Te vagy a világ legjobb bérgyilkosa, utazgatsz körbe a földön, öldökölve az elitet, de mindez a 47-esnek csak egy átlagos keddi nap" - mondta Vogt.

A Coloradóban játszódó ötödik részben viszont összefutnak majd az eddig megismert karakterek és sztoriszálak, innentől kezdve pedig folyamatosan pörgős lesz majd a Hitman fő szála is.

"Az első évad olyan, mint egy egész estés film első harmada. Megismered az összes szereplőt, a történet tétjét, a dilemmát, de a dolgok épp csak elkezdődnek"

- fejtette ki a koncepciót az író. Az IO Interactive kreatív vezetője arról is mesélt, miért is vállalkoztak egy ilyen nagyívű sztori megalkotására.

"A régi játékokban mindig a célpontok voltak a legérdekesebb karakterek, de aztán őket mindig azonnal megölted és mentél is tovább. Ezúttal egy sokkal nagyobb fő szereplőgárdát akartunk kiépíteni, akik tovább életben is maradnak."

Mit gondoltok, eddig mennyire vált be a terv?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)