Hirdetés

Hitman: Episode 4 bejelentés - Thaiföldre utazunk legközelebb

|

Furcsa módon egy videoklip kíséretében érkezett meg a Hitman negyedik epizódjának bejelentése, de a szerencsére túl sok titkot nem őrzött meg a Square Enix, így a megjelenési dátum is kiderült.

Hirdetés

Ahogy a készítők nem olyan rég megígérték, még augusztus elején leleplezték a Hitman negyedik epizódját, amiben keleti luxusban lesz részünk. Ezúttal ugyanis Thaiföldre, egész pontosan Bangkog egyik külvárosába utazunk, ahol egy rendkívül drága szállodában tartózkodnak első célpontjaink.

A következő küldetésünk a Club 27 címet kapta és két áldozatunk is lesz. A fenti klipben szereplő The Class együttes frontembere, Jordan Cross mellett likvidálnunk kell a második lemezének kiadására készülő énekes ügyvédjét, Ken Morgant is. Természetesen ahogy minden Hitman epizód, a negyedik rész is rengeteg új felszerelést, álruhát és lehetőséget tartogat, hogy elintézzük a luxusszálló két vendégét, amik között - ha már zenészekkel lógunk együtt - néhány hangszer nem éppen rendeltetésszerű használata is előfordul.

A Hitman: Episode 4 - Bangkok a fő küldetés mellett hatvanöt új kihívást is hoz majd, amikre ráadásul nem is kell hónapokat várnunk. A megjelenési dátumot ugyanis augusztus 16-ára tűzte ki a Square Enix, vagyis két héten belül új kalandokra indulhatunk a 47-essel.

Mit szóltok az új helyszínhez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)