Hirdetés

Hitman: The Complete First Season - ha még új vagy a szakmában, ezt érdemes tudnod

|

A hónap végén megjelenik az IO Interactive epizodikus Hitman játékának első évada dobozosan, a fejlesztők pedig gondoltak azokra, akik még egyetlen epizóddal sem játszottak, hanem megvárták a teljes kiadást és egy gameplay videóban mesélnek a játékmenetről.

Hirdetés

Október végén jelent meg a Hokkaido, a Hitman legutolsó, első évados fejezete, azonban ezt követően sem maradt a 47-es ügynök tennivaló nélkül, hiszen folyamatosan felbukkan egy likvidálandó célpont, valamint az ünnepeket olyan huncutságokkal tölthettük, mint a Reszkessetek betörők két banditájának elintézése és a Mikulásként való gyilkolászás. 

Hirdetés

Mielőtt az IO Interactive előrukkolna a következő szezonnal, még azok is felzárkózhatnak, akik ódzkodtak az epizodikus formátumtól, ugyanis - ahogy azt tavaly nyáron megígérte a stúdió - a Hitman: The Complete First Season január 31-én megérkezik dobozos kiadásban, benne minden eddig megjelent tartalommal (az összes epizóddal és frissítéssel, a három bónuszmisszióval, az eredeti soundtrackkel, egy "így készült" dokumentumfilmmel és a korábban az előrendelőknek járó Requiem: Blood Money DLC-vel).

Mielőtt még befutna a lemezes verzió, a csapat egy gameplay trailerben szeretné bemutatni a játékkal csak most ismerkedőknek a játékmenetet. Odafent találjátok a "kiképző" videót.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)