Hirdetés

Hivatalos Crysis 3 bejelentés képekkel és részletekkel

|

Az óvatos szivárogtatást követő találgatások után végre hivatalos információkkal szolgálhatunk a Crysis 3-at illetően.

Hirdetés

Az Electronic Arts marketingesei egy ravasznak szánt húzással az Origint is felhasználva kiszivárogtattak egy Crysis 3 festményt néhány nappal korábban, amivel sikerült - legalábbis részben - tematizálni a szakportálokat a hétvégére.



Akkor még csak találgathattunk, most viszont már konkrét információk is a rendelkezésünkre állnak. A Cryis 3 tehát 2013-ban jelenik meg PC, PS3 és X360 platformokra.
2047-be helyezett története szerint Prophet (Ezen a ponton erős temporális anomáliát jelzett a cortexem, mert memóriablokkjaimban az szerepel, hogy ő bizony elég hamar elpatkolt a Crysis 2-ben.) visszatér New Yorkba, ahol azt tapasztalja, hogy a városra egy nanokupola borult, amit a CELL-Corporation épített.

Nem éppen Legolas, de az ellenség sem egy kiköpött Ork


Prophet kideríti, hogy a korrupt társaság megvezette a világot, a kupolák célja nem az, hogy menedéket nyújtson az embereknek a megmaradt Ceph csapatokkal szemben, hanem eszköz a kezében, amivel földhöz juthat, és végső soron magához ránthatja a hatalmat.

Áhh, a csodás természet!


A Crysis 3 helyszínéül szolgáló A New York City Libert Dome szó szerint betondzsungel saját mocsárral és folyókkal. A kupola alatt hét veszélyes terület alakult ki, amelyeket csak a Hét Csodaként ismernek az emberek. A CryEngine 3 legújabb változatával így hét teljesen egyedi környezetet hoztak létre a fejlesztők, ahol a játékos Prophet emberi és alien technológiával átitatott nanopáncéljában high-tech és földönkívüli fegyverekkel felszerelkezve valódi ragadozóvá válik. Mindezt persze egy sandbox jellegű játékban prezentálja nekünk a Crytek.
A játék normál kiadása mellett egy különleges változatra is számíthatunk majd.

Hiába mondták a házmesternek, ő csak nem volt hajlandó lenyírni a füvet


Hunter Edition (mindenhol kapható lesz)
 - Hamarabb használhatjuk az új márkajelzésnek számító íjat, és annak kiegészítőit
 - Hunter-Nanosuit-Modul révén a nanoruha nagyobb erővel ruházza fel viselőjét
 - Bónusz XP, minek köszönhetően 5. szintű karakterként kezdhetünk multiban
 - Íj-skin, és három exkluzív Hunter témájú dögcédula



Az előrendelők ezen felül kereskedőtől függően a következő extrák valamelyikéből részesülhetnek:

Stalker Pack (Jackal félautomata sörétes kezdéskor elérhető multiban felszerelhető hangtompítóval, egyedi fegyverskinnel és két dögcédulával)

Overkill Pack (Másodpercenként 500 lövedéket köpő Typhoon rohamfegyver multiban és két dögcédula)

Predator Pack (Nagy tűzgyorsaságú Feline géppisztoly 60-as tárral és exkluzív álcával)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)