Hirdetés

Hivatalos: Shinji Mikami otthagyja a Tango Gameworksöt és az Xboxot

|

13 év után távozik a Resident Evil széria atyja az általa alapított stúdió éléről.

Hirdetés

Todd Vaughn, a Bethesda elnöke e-mailben tájékoztatta arról a ZeniMax alkalmazottait, hogy Shinji Mikami hónapokon belül távozik az általa 2010-ben alapított Tango Gameworkstől. Az, hogy döntése a korábban belengetett visszavonulását jelenti, vagy azt, hogy máshova, esetleg a konkurenciához igazol, netán egy új stúdiót épít fel, nem derül ki a TrueAchievements által megszerzett levélből.

Nem titok, hogy Mikami azzal a szándékkal hozta létre a Tangót, hogy kinevelje a játéktervezők következő generációját, segítse őket álmaik megvalósításában. Emiatt lépett hátra a 2014-es The Evil Within után, és felügyelte immáron produceri minőségben a 2017-es The Evil Within 2, a tavaly PC-re és PS5-re megjelent, és hamarosan Xbox Seires X|S-re érkező Ghostwire: Tokyo, valamint az alig néhány hete a semmiből, marketinges hátszél nélkül debütált Hi-Fi Rush fejlesztését.

Hirdetés

A túlélőhorror-széria második felvonásáért, és a ritmusra épülő akciójátékért már John Johanas, míg a belsőnézetes, spirituális kalandért Kenji Kimura felelt. Az eredményt elnézve pedig nem túlzás kijelenteni, hogy Mikami elérte célját, tehetséges fejlesztők kezei alatt formálódhatnak a stúdió további projektjei, köztük nagy valószínűséggel a The Evil Within 3-mal.

Ezzel együtt is nagy veszteség a Tango, a Bethesda/Zenimax, és persze az Xbox számára Mikami távozása, aki 2020-ban még úgy nyilatkozott, hogy mielőtt nyugdíjba menne, szeretne még egy utolsó játékot rendezni, ugyanis rengeteg ötlete van, túl a horror műfaján is.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)