Hirdetés

Hogy diadalmaskodhat az Amazon Luna ott, ahol az xCloud és a Stadia elbukott?

|

Jeff Bezos lepaktált az ördöggel, vagy valami egyszerűbb dolog lehet annak hátterében, hogy a Luna iOS-en is megjelenhet?

Hirdetés

Az Amazon tegnap jelentette be, hogy Luna néven videojátékos streaming-szolgáltatást indít, konkurenciát teremtve ezzel az xCloudnak és a Google Stadiának. A hír azonban egy nagyon érdekes információt is tartalmazott, miszerint a Luna már megjelenéskor elérhető lesz iPhone-okon és iPadeken, azaz azokon a platformokon melyekről a  hasonló szolgáltatásoknak távozniuk kellett. De hogyan lehetséges ez?

Hirdetés

Persze nem tartjuk kizártnak, hogy Jeff Bezos alkut kötött a vén patással, de erre egyelőre senki nem talált kielégítő bizonyítékot. Ha ezt az eshetőséget kizárjuk, akkor még három módon vihette véghez az Amazon azt, amit sem a Google, sem a Microsoft nem tudott.

Előfordulhat, hogy a cég belement az Apple kacifántos irányelvei diktálta játékba, és a Lunában résztvevő minden játékot külön elérhetővé tett az App Store-on belül, hogy azt a cég bevizsgálhassa, és beillessze a keretrendszerébe.

Ez elképesztően macerás folyamat, hiszen minden játék fejlesztőcsapatának külön meg kellene állapodnia az almás céggel az alkalmazása digitális értékesítéséről.

Ennél sokkal valószínűbb, hogy web-appként küldik majd az Amazon Lunát a platformra, ami azt jelenti, hogy a szoftver egy webes szerveren fut majd ahelyett, hogy a készülékekre települne. Így nem kell átesnie az App Store körülményes engedélyeztetési eljárásn, viszont nem fér hozzá az eszközök szenzoraihoz és irányító felületéhez, amire telepített applikációként egyébként lehetősége lenne.

Kevéssé valószínű, de nem teljesen kizárható opció az sem, hogy az Amazon és az Apple valamilyen különutas megegyezésre jutottak. Ez azért is lenne furcsa, mert igen kicsi az esély arra, hogy Bezos cége olyat tudott ajánlani a cupertinóiaknak, amire sem a Microsoft, sem a Google nem volt képes korábban. Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy az Amazon Prime Video esetében már köttetett egy ilyen különleges szerződés a két fél között.

Egyelőre még keveset tudunk az Amazon Lunáról, de egészen biztos, hogy ahogy közeledünk majd a megjelenéshez, kiderül, hogy pontosan miként érhető el az iOS-es eszközökön is a szolgáltatás. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)