Hirdetés

Homefront - a 2013/11-es GameStar teljes játéka

|

Novemberi teljes játékunk ismét Steam támogatással érkezik, így tovább bővíthetitek virtuális játékgyűjteményeteket. Íme a Homefront.

Hirdetés

Homefront 2011 márciusában jelent meg, és akkor azért eléggé sikerült beleszeretnünk: egy élvezetes háborús FPS-ről beszélünk, melynek mind egy-, mind többjátékos módja remek szórakozást nyújt.

A fejlesztő Kaos Studios tagjai igazi veteránok a játékvilágban: ők készítették korábban a nagy sikerű Desert Combat című Battlefield 1942 modot (akkor még Trauma Studios néven), valamint a Battlefield 2 munkálataiban is részt vettek. Ezek után kiadták első önálló játékukat, a Frontlines: Fuel of Wart, melyben már megfigyelhetőek voltak azok a játékmechanikai elemek, melyek a Homefrontban is visszaköszönnek.

A történet megírásában John Milius segédkezett, aki olyan filmek készítésében vett részt, hol rendezőként, hol íróként, mint az első két Dirty Harry, az Apokalipszis most vagy a Vörös hajnal. Mint tudjuk, utóbbi kettő szintén háborús sztori, így Miliust szakembernek nevezhetjük a témában. Ennek eredményeképp globális konfliktusból a Homefrontban sem lesz hiány.

A játék 2027-ben játszódik, ekkorra már a világ egyik legnagyobb hatalma a Greater Korean Republic, ami Észak-Korea és Dél-Korea szövetségéből született. A Koreai Néphadsereg világméretű inváziót indít, melynek részeként az Egyesült Államokat is megszállják. Főszereplőnk Robert Jacobs, egykori tengerészgyalogos pilóta, akit épp egy munkatáborba szállítanának átnevelési célzattal, ha az amerikai felkelők nem ütnének rajta a konvojon. Robert kiszabadul, és megkezdődik a véget nem érő csata a szabadságharcosok és koreai katonák között, a végkimenetel pedig rajtunk múlik.

A játékmenet a jól megszokott belsőnézetes lövöldékét idézi, néhol különböző járművek irányításával megfűszerezve. A legtöbb küldetésen egy egész kis csapat segítségünkre lesz, Boone, Connor, Rianna (nem Rihanna!) és Hopper személyében. A grafika egészen kellemes, a zene rendkívül hangulatos, így minden adott ahhoz, hogy remek szórakozásban legyen részünk.

Sőt, ha mindez nem lenne elég, a Homefront többjátékos módja is szeretettel várja az érdeklődőket, nyílt harctereivel, irányítható járműveivel, és összegyűjthető csatapontjaival. Utóbbiak segítségével eszközeinket, fegyvereinket és járműveinket is fejleszthetjük, így igazi gyilkológéppé válhatunk a virtuális csatatereken.

A Homefront minimális rendszerigénye mai szemmel nézve nem túl húzós, a játék elindításához elég egy Core 2 Duo 2.4 GHz-es proci, 2GB RAM, 256MB-os videokártya (GeForce 7900GS/ATI Radeon 1900XT), 10 GB szabad hely a merevlemezen, valamint Windows XP operációs rendszer.

A Steam kód megszerzéséhez pedig nincs más dolgotok, mint ellátogatni a gamestar.hu/Homefront oldalra és beírni a DVD tokon található kódsort, majd indulhat a megszokott Steames aktiválás, letöltés és telepítés. Akinek bármi problémája lenne, az bátran írjon a dudu[kukac]gamestar[pont]hu címre, igyekszem mindenkinek rögtön válaszolni. Sőt, ha gondoljátok, össze is hozhatunk egy kis közös multizást. Világ szabadságharcosai, egyesüljetek!

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)