Hirdetés

Féltik az állásukat a Homefront fejlesztői

|

Eluralkodott a bizonytalanság a Kaos Studio munkatársain, tartanak tőle, hogy nem csak a Homefront fogadtatásán múlik további sorsuk.

Hirdetés

A New York-i Kaos Studio mintegy kétszáz munkatársa reszket az állása miatt, mégpedig több okból is kifolyólag. Egyrészt folyamatosan ott lebeg a fejük felett Damoklész kardjaként, hogy a Homefront hazafias körítése, 8 órásra tervezett egyjátékos kampánya és objektíva-alapú, járművekkel kiegészített többjátékos része ellenére nagyobbat bukik, mint hülye Billy a matek érettségin.



Másfelől még akkor is gond adódhat, ha a THQ közelmúltban költséghatékonysági okból (Kanadában alacsonyabbak az adóterhek, mint az Egyesült Államokban.) megnyitott montreáli stúdiójába szeretné átterelni a Kaos srácait, függetlenül attól, hogy esetleg tízmilliókat adnak el az említett Homefront című FPS-ből.



David Votypka, a Kaos Studio fele megérti munkatársai aggodalmát, hiszen sokuknak van családja, a városban, vagy annak közelében dolgozik feleségük, járnak iskolába a gyerekeik, és nem szívesen költöznének át Kanadába. Pillanatnyilag több, más és más előnnyel, valamint hátránnyal járó forgatókönyvet vizsgálnak a THQ menedzsmentjével közösen, amelyek közül majd kiválasztják a megfelelőt, ha eljön az ideje.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)