Hirdetés

Horizon: Zero Dawn - ezt próbáld meg, ha lefagy az átvezetők közben a játék

|

Ha esetleg veletek is előfordult, hogy lefagyott a játék egy átvezető jelenet közben, akkor mindenképp próbáljátok ki a fejlesztők által javasolt megoldást.

Hirdetés

Eddig minden jel arra utal, hogy Killzone-sorozattal ismertté vált Guerilla Games legújabb alkotása, a Horizon: Zero Dawn az év egyik legjobb játéka lett. Persze ez nem jelenti azt, hogy tökéletes lenne, hiszen nemrég többen jelezték, hogy el sem sikerült indítani, már az első jelenet közben lefagyott nekik.

Habár végleges megoldás még nincsen, a Guerilla csapata természetesen dolgozik a problémán és amíg nem sikerül megtalálni a hiba okát, addig is javasoltak egy áthidaló megoldást, ami valójában pofon egyszerű: annyit kell tennünk, hogy bekapcsoljuk a konzolt, berakjuk a lemezt, majd nagyjából két órán keresztül úgy hagyjuk.

Ez elsőre marhaságnak tűnhet, de igazából van benne logika, hiszen a PlayStation 4 akkor is másolja a játékot a merevlemezre, amikor az már fut, így könnyen lehet, hogy ebből következik valamilyen bug a játékban. Nyilván ez csak ideiglenes megoldása a problémának, de ha van egy kis időtök, akkor egy próbát megér.

Nektek hogy tetszik a Horizon: Zero Dawn?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)