Hirdetés

Heroes of the Storm - a Blizzard társalapítója szerint túl későn érkezett a játék

|

Mike Morhaime úgy érzi, behozhatatlan előnyt adtak a Dotának.

Hirdetés

Hiába próbáltak meg több ízben is új lendületet adni a Blizzard MOBA-jának, a Heroes of the Storm képtelen volt megközelíteni a műfaj két nagyágyúját. A cég úgy érzi, sokkal hamarabb kellett volna előállni a játékkal.

Hirdetés

Lehetett érezni a levegőben a Heroes of the Storm lassú, de biztos hanyatlását, a Blizzard pedig néhány hónapja hivatalosan is bejelentette, hogy teljesen leállítják a játék e-sport divízióját. Az pedig talán még ennél is jobban fájt az amúgy nem olyan kicsi rajongói bázisnak, hogy a játékon dolgozó fejlesztők egy igen nagy részét is átirányították más projektekhez - magyarán "karbantartási üzemmódba" kapcsolták a HotS-ot.

A Blizzard társalapítója és korábbi elnöke, Mike Morhaime elmondta, a legnagyobb hibájuk az volt, hogy nem vették fel időben a harcot a Dota népszerűségével, ezzel pedig behozhatatlan előnyre tett szert a Valve játéka, ami ironikus módon eredetileg egy Warcraft 3-as modként indult útjára. Morhaime szerint a Heroes of the Storm ezzel együtt is egy remek játék, egy legalább annyira lelkes rajongói bázissal.

A Blizzard MOBA-ja ugyan nem produkál olyan számokat manapság, mint fénykorában, de így is relatíve sokan játszanak még vele, és ha nem is rohamtempóban, de még érkeznek újdonságok a játékba.

Ti játszotok még a Heroes of the Stormmal?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)