Hirdetés

Hova tűnt a Biomutant, és mikor jelenhet meg?

|

Eredetileg tavaly kellett volna megérkeznie a THQ Nordic különleges játékának.

Hirdetés

Nem véletlenül szerepel az Experiment 101 nyitott világú, posztapokaliptikus, kung-fuval megpakolt akció-szerepjátéka a legjobban várt 2021-es játékok cikkünkben, hiszen Csirke már akkor beleszeretett a koncepcióba, amikor a 2018-as gamescom során kipróbálhatta a játékmenetet. Azóta párszor láthattuk még mozgásban a játékot, de a Biomutant csak nem akart megérkezni, miközben 2020 elején a fejlesztőcsapat közleményben nyugtatott meg mindenkit: már majdnem kész, de a lehető legjobb minőséget akarják elérni. Így léptünk át 2021-be, nulla fejlemény nélkül. 

Hirdetés

Az új év azonban új helyzetjelentést is hozott magával. A Biomutant kiadásáért felelős THQ Nordic megerősítette, hogy a játék nagyon is életben van, sőt pár hónapon belül meg is jelenhet. A kiadó legutóbbi pénzügyi jelentése - valamint a THQ Nordic GamesIndustry.biz-nek nyilatkozó vezetője, Klemens Kreuzer - az április elsején kezdődő és 2022 március 31-ig tartó pénzügyi év egyik legfontosabb címének nevezte az Experiment 101 különleges projektjét, ami alapján legkorábban tavasszal vethetjük bele magunkat a Biomutant játékmenetébe (elvileg PC, PS4 és Xbox One platformokon, de garantálhatóan lesz belőle új generációs kiadás is). 

A THQ Nordic jelentéséből egyébként az is kiderült, hogy a 2022. március 31-ig tartó időszakban a Metro Exodus óta először jelentkezik újabb AAA kategóriás játékkal, és ettől kezdve minden évben számíthatunk hasonló kaliberű címekre a kiadótól. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)