Hirdetés

Husk bejelentés - új horrorjáték a Kholat fejlesztőitől

|

Az Alan Wake és a Silent Hill által inspirált horrorjátékkal jelentkeznek a Kholat készítői: a Husk garantáltan álmatlan éjszakákat hoz majd a műfaj kedvelőinek.

Hirdetés

A Kholat című túlélőhorrorért felelős IMGN.PRO és az UndeadScout stúdió bejelentette, hogy egy vadonatúj projekten dolgoznak, amely nagyban merít az Alan Wake és a Silent Hills játékokból. 

Ez a Husk névre keresztelt horror, amelyben egy átlagosnak tűnő amerikai kisvárosban, Shivercliffben járunk, csakhogy a helység cseppet sem az, aminek látszik: itt a valóság és a rémálom mosódik össze, így mikor a játékos által irányított apa és férj, Matthew Palmer egy vonatszerencsétlenség után kutatni kezd eltűnt családja után, csakis borzalmakkal találja magát szembe.

Az Unreal Engine 4 grafikus motorral készülő címben a felfedezésen és a fejtörők kibogozásán lesz a hangsúly, viszont nem ússzuk meg harc nélkül sem a horrorisztikus kalandot.

A jelenlegi információink szerint kizárólag PC-re szánt Husk már egy hangulatos ízelítőt is kapott, ez alapján lesz para rendesen és ebben közrejátszik a zeneszerző, Arkadiusz Reikowski (Kholat, Layers of Fear, Deadfall Adventures) munkája is.

Mi a véleményetek róla?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)