Hirdetés

Húszórányi játékidővel operál a Dawn of War 2

|

A Dawn of War 2 fejlesztői követik a Blizzard példáját, szétvagdalják exkluzív folytatásukat epizodikus megjelenésekké.

Hirdetés

A Dawn of War 2 nyüstölésével több, mint húszórányi játékidőt áldozhatunk fel elektronikus oltárunk előtt, jelentette ki a folytatáson gőzerővel munkálkodó Relic fejlesztőstúdió. Megjelenése pillanatában mindössze egyetlen játszható frakcióval csillapíthatjuk éhségünket, kampánymódban kizárólag a Space Marines frakcióval garázdálkodhatunk. A jövő év második negyedévében debütáló PC exkluzív valósidejű stratégiában feltételezhetően később hozzányúlhatunk a további fajokhoz, különféle expanziók hathatós közreműködésével, igaz, ennek alátámasztásáról hivatalos megerősítés nem érkezett, de Jeff Lydell (aki a puhább másolásvédelemre voksol) szavaiból epizodikus megjelenéseket hallhattunk ki. Hasonló szisztémával utoljára a Blizzard örvendeztette meg StarCraft II rajongóit, mint ismeretes a Terranok, Zergek és Protossok történetét felgöngyölítő hadjáratokat szétvagdalva kapjuk kézhez. Jeff Lydell producer és csapara nem véletlenül döntött úgy, hogy követik a Blizzard stratégiáját, elmondásuk szerint ezzel a megoldással jóval több időt fordíthatnak egy-egy hadjáratra.

dawnofwar2_1.jpg


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)