Hirdetés

Napi büntetés: készül a Jézus Krisztus szimulátor

|

Az I Am Jesus Christ névre keresztelt játékban a Megváltó életének fontosabb eseményeit játszhatjuk újra.

Hirdetés

Sok furcsa szimulátorral találkoztunk már, melyek közül a legtöbbet alkotói leginkább a poén kedvéért készítettek el, azonban a PlayWay nemrég bejelentett játékát nem igazán tudjuk hová tenni. Az I Am Jesus Christ címével nem árul zsákbamacskát, ugyanis Jézus Krisztust kell majd irányítsuk benne és az ima erejével kell csodákat tennünk.

Hirdetés

A játékban a Názáreti legfontosabb cselekedeteit és csodatevéseit játsszuk majd végig, tehát találkozunk majd a csodálatos halszaporítással, a vízen járással és a tenger elcsitításával, a vak meggyógyításával, Lázár feltámasztásával, az utolsó vacsorával és a jelek szerint rengeteg démont is ki kell űzzünk majd emberekből. Az I Am Jesus Christ Steam adatlapján már láthatunk pár screenshotot a játékból valamint az első előzetes is megjelent a játékhoz:

A trailer alapján a játékmenet nem tűnik túlzottan változatosnak, de az is lehet, hogy az alkotóknak mindössze az a célja, hogy az emberek interaktívan ismerjék meg az Újszövetség eseményeit. Egyelőre még nem tudunk semmit az I Am Jesus Christ megjelenéséről, de egy karácsonyi premier mindenképpen stílusos lenne, viszont 30 ezüstnél valószínűleg többet kérnek majd érte a fejlesztők.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)