Hirdetés

Pathologic 2 - ingyenes, önálló DLC készül

|

Az Ice-Pick Lodge fejlesztői a PAX West 2019 során jelentették be a még idén megjelenő ingyenes meglepetést.

Hirdetés

Hosszú várakozás után végre megjelent a Pathologic 2, ami bár számozva van, igazából a folytatás és a remake szokatlan kombinációjának mondható a játék. Ahogy elődje is inkább kultikusnak mondható, mint kasszasikernek, úgy a folytatás is viszonylag megosztó volt a kritikusok körében, de ettől függetlenül bőven hordoz annyi pozitívumot a játék, hogy ismét megtalálja a közönségét.

Hirdetés

Akiknek tetszett az Ice-Pick Lodge túlélőjátéka, azok most külön örülhetnek majd, ugyanis a PAX West 2019-ben hivatalosan is bejelentették, hogy még idén érkezik egy ingyenes DLC, ami ráadásul teljesen önálló lesz. A készülő DLC a Marble Nest nevet kapta, ami ismerős lehet azoknak, akik már régóta figyelemmel kísérik a játékot, ugyanis ez a rövidebb, nagyjából két óra hosszú történet a Pathologic 2 demójának remasterelt változata lesz.

A Marble Nest főszereplője az Agglegény, ami azért lényeges, mert a míg az eredeti Pathologic három szemszögből mesélte el a történetét (az Agglegény, az Alakváltó és a Béljós), addig a folytatásban csak a Béljós perspektíváját ismerhettük meg, legalábbis egyelőre. A Pathologic 2: Marble Nest megjelenése még valamikor idén várható PC-n és Xbox One-on.

Nektek hogy tetszett a Pathologic 2?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)