Hirdetés

Icewind Dale: Enhanced Edition teszt - pont olyan, amilyennek anno megszerettük

|

A Black Isle Studios zseniális klasszikus szerepjátéka új, mégis toldozott és foldozott köntösben tér vissza. Lássuk hát, hogy milyen munkát végeztek a BioWare egykori munkatársai.

Hirdetés

Nem az Icewind Dale volt az első szerepjáték, amelyikben paladint testesítettem meg, ám a Black Isle Studios klasszikusát megelőzően még egyetlen alkalommal sem esett meg, hogy paplovagom (ha csak lehet, paladin a választott kasztom) valóban az épp aktuális D&D szabálykönyvekben leírtaknak megfelelően viselkedjék. Pedig teológiai vitába bocsátkozni a faerûni panteon istenségeinek szolgáival, vagy rugalmatlan etikai kódexünkhöz való ragaszkodásunk miatt sutba dobni csapatunk kiválóan működő álcáját roppant szórakoztató élmény. És nem az egyetlen, ami a kiegészítőkkel együtt közel százórásra hízott történet végigjátszása során reánk vár.

Minden a régi

A BioWare egykori munkatársai által alapított Beamdog az utóbbi néhány évben sorra újította fel a szebb napokat megélt Interplay kult státuszba emelkedett játékait, köztük a Baldur's Gate széria mindkét részét. Miután ezek kivétel nélkül kedvező fogadtatásra találtak, magától értetődő volt, hogy további Infinity motoros szerepjátékok is feküdhetnek a műtőasztalra. Választásuk a 2000-ben megjelent Icewind Dale-re esett, s ezzel nyilvánvalóvá tették, hogy annak folytatása lehet a következő, végül pedig a Planescape: Tormentet rázzák gatyába, mielőtt megkísérelnék megvalósítani régóta dédelgetett álomprojektjüket, a Baldur's Gate 3-at.

A címadó Jeges Szelek Völgye Faerûn észak-nyugati szegletében található, az év nagy részében megközelíthetetlen tundravidék. Itt játszódik történetünk, ami nem annyira szerteágazó, mint a Baldur's Gate, de még csak nem is olyan személyes, mint a Planescape: Torment, viszont a linearitás és a kiszámítható fordulatok alatt minőségi munka rejtőzik az írók részéről. A dialógusokba vagy az érzékletes tájleírásokba csak az kötne bele, akinek fizikai fájdalmat jelent az olvasás. Akinek gondot jelent a sok ezer sornyi szöveg, jobban teszi, ha keres magának valami trendi, egygombos játékot, nehogy túlterhelje azt, ami a két füle között található.

Viszont mindazok, akik belevágnak a csendes halászfaluból, Easthavenből kiindulva a völgy és a Világ Háta vonulatai közötti romos tündeerőd, jégbe fagyott múzeum, törpe tárnák és más egyebek titkaira deríthetnek fényt, miközben igyekeznek felkutatni a térséget fenyegető gonosz forrását. Az Enhanced Edition részét képező Heart of Winter kiegészítő révén tovább időzhetünk a jég és a fagy fogságában, miközben egy anya bosszújának következményeitől óvnánk a helyieket, míg a Trials of the Luremaster a kontinens egy távoli pontjára, az Anauroch sivatagba repít.

Bármerre is járjunk, előbb-utóbb harcra kerül sor, és mivel a csetepaték alkotják a játék gerincét, szerencsénk van, hogy annak idején ezt ügyesen megtervezték. Különféle formációkba rendezhetjük hőseinket, hogy inkább a harcosok tegyék ki magukat veszélynek, míg a gyógyítók, mágusok, íjászok viszonylagos biztonságban végezhetik dolgukat. A hajdanán bevált taktikák most is működnek, tehát ahelyett, hogy nyílt sisakos küzdelembe bonyolódnánk egy barlangnyi trollal, inkább küldjük előre tolvajunkat felderíteni, majd ha meghatároztuk a pozíciót, az enyveskezű visszavonulása után bombázzuk meg tűzlabdákkal a környéket. Az is működik, amikor egy-egy nagyobb csoportosulást szépen apránként felmorzsolunk. Mindig csak annyira óvakodjunk előre csalinak szánt hősünkkel, hogy csupán néhányan vegyék üldözőbe. Nem túl életszerű, hogy nem riasztják ilyenkor a pajtikat, de durvább nehézségi fokozaton értékelni fogjuk ezt a „csalást”.

Mivel a pause-gombbal bármikor megállíthatjuk a játékot, gyakorlatilag körösítve a valós időben zajló összecsapásokat, a legnagyobb nyugalomban gondolhatjuk végig a következő néhány lépésünket, és adhatjuk ki a helyesnek vélt utasításokat. A varázslatok, a főzetek, az ereklyékben rejlő mágia, valamint a kasztok egyedi képességeinek alkalmazása a megfelelő helyen és időben jelenti a kulcsot a győzelemhez. Baj csak abból kerekedhet, amikor a szűkebb járatokban megbokrosodik az útkereső algoritmus. Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és valamelyik kalandozónk a többiektől leszakadva más irányban halad tovább, csak hogy belefusson egy várakozó goblinhorda karjaiba. Az útkeresés meghibásodásához pedig csak annyi szükséges, hogy valahol feltorlódjanak a srácok, mert ha már egymás sarkát tapossák, azonnal alternatív útvonal után néz az MI, ahelyett, hogy megvárná, míg társa odébb sétál.

Mivel az Icewind Dale még a Dungeons & Dragons szabályrendszer második kiadását használja, készüljünk fel az olyan kuriózumokra, mint a szerencse szerepe a karaktergenerálás során. A d20-as kockákkal kidobott attribútumok véletlenszerűen változnak, ezért addig ismételgetjük a műveletet, míg a korábbinál jobb eredmény nem születik. Azt gyorsan eltároljuk, majd folytatjuk a kockavetést, hátha felül lehet múlni az addigi rekordot.

Akkor mi változott?

Amikor elindítottam az Enhanced Editiont, csalódottan vettem tudomásul, hogy itt bizony minden a régi. Eltelt tizennégy év, és semmivel sem lett szebb a játék. Csakhogy nem vettem figyelembe azt az apró, ámde annál fontosabb általános igazságot, miszerint az idő megszépíti az emlékeket, pedig tanulhattam volna a Sleeping Dogs példájából.

Szerencsére ez alkalommal sem mulasztottam el előbányászni az eredeti kiadást, amely a maga dicsőséges 640×480-as felbontásával annak idején maga volt a csoda 14 hüvelykes SVGA-monitoromon, de ma már zavaróan csúnya. A kiegészítőt telepítve 800×600-ra is válthatunk, de az sem ér többet, mint halottnak a csók. Oké, rajongói modokkal némi próbálkozás árán látványbeli javulást érhetünk el, de egyszerűbb pár perc alatt feltelepíteni a stabilan futó felújított verziót. A nagyobb felbontás vitathatatlanul jót tesz a játéknak, ahogy a beépített zoom lehetősége sem ördögtől való. Igazán kár, hogy csak a már eredetileg is mutatós, aprólékosan megrajzolt, szinte teljes egészében statikus, ezért kissé élettelen benyomást keltő hátterekre jó ránézni. A sprite-okból felépített karakterek viszont ugyanolyan rondák, mint hajdanán, és a mozgásanimáció is a régi.

Azért hangsúlyozom ki a problémamentes futást, mert míg a Baldur's Gate EE (és annak folytatása) nem egy alkalommal vágott ki az asztalra minden előjel nélkül, addig a Jeges Szelek Völgyében tett kirándulásomat semmilyen kellemetlen körülmény nem zavarta meg. Sőt, míg ezeket a sorokat írom, csapatom épp az orvvadászok kunyhója felé masíroz Lonelywoodban. Míg tehát hőseim elsétálnak célállomásukig, nyugodtan Alt+Tab-ozhatok egyet, hogy megnézzem, mi hír a GSO-n.

Legalább ennyire örültem a zsákmány összegyűjtését leegyszerűsítő quick loot funkciónak, ami a kezelőfelület alsó sávja fölött mutatja, milyen fogás található a közelben, és elég ott rájuk kattintani ahelyett, hogy egyenként kutatnánk át az összes holttestet.

Van valami új?

Ha a Baldur’s Gate-ekhez mérjük, kevésbé szembeötlő a tartalom gyarapodása. Nyoma sincs eddig nem látott helyszíneknek, sem pedig ismeretlen NPC-knek (akik esetleg még csatlakoznának is) vagy új játékmódoknak. Ellenben a srácok fáradságos munkával visszaállítottak, illetve újraalkottak korábban kivágott tartalmakat, így kibővítve öt, már meglévő questline-t, valamint beemelve a játékba egy tisztázatlan okból eltávolított teljes küldetést. Apró kiegészítések ezek, de az új karakterosztályokkal és klass-kitekkel, a félork fajjal, a több tucatnyi mágikus eszközzel és varázslattal, valamint azzal a néhány kiemelt jelentőségű ereklyével, amelyeket különféle úton-módon (más síkok teremtményeivel kommunikálva, titkos hozzávalókat felkutatva stb.) továbbfejleszthetünk, már nem olyan vészesen alacsony a hozzáadott érték. Egy újrajátszást mindenképpen megér.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)