Hirdetés

Igazi sunyi alakok a Dune: Spice Wars harmadik megerősített frakciójának tagjai

|

Arra lehetett számítani, hogy a fremenek csatlakoznak az Atreides- és a Harkonnen-ház mellé. Egyelőre úgy tűnik, nem így lesz.

Hirdetés

Nem volna meglepő, ha a tavaly debütált Dűne film után sokan egy frissebb videojátékban is elmerülnének már a mindenféle fura szerzettel teli sci-fi világban, és szerencsére erre hamarosan lehetőség is lesz.

A tervek szerint ugyanis idén jelenik meg korai hozzáférésben a Dune: Spice Wars stratégiai játék, amibe korábban bepillantást nyerhettünk már, és időközben újabb fontos információkat csepegtettek nekünk a fejlesztők.

Hirdetés

Jelen állás szerint kezdetben négy frakció közül választhatunk a játékban. Természetesen ezek között szerepelni fog az Atreides- és a Harkonnen-ház, és nemrég fény derült arra is, hogy lesz még egy olyan brigád is, amelyet Smugglers néven találunk majd meg a játékban. Egy olyan opportunista, szedett-vedett csoportosulásról van szó, amelynek tagjai képesek más frakciók településeire beszivárogni, hogy titokban erőforrásokat lopjanak el, és harc közben is a gyenge, elkülönített célpontokat keresik.

A smugglereknek is lesz saját területek, és Arrakis sarki részein kezdik a játszmát. Valószínűleg nem lesz egyszerű ennek a frakciónak az irányítása, mivel egységeik lassan "melegednek be" a csatatéren, de hosszú megszállások alatt nagyon hasznosak lehetnek, ugyanis képesek csökkenteni az ellenfélt támogatni hivatott utánpótlásokat. A piszkos manőverektől sem rettennek el, így tényleg azoknak ajánlott, akik a sötétben, fű alatt szeretnek tevékenykedni.

A Smugglers frakció vezetője Esmar Tuek, aki fiával és tanácsadóival együtt szinte biztosan komoly versenytárs lesz a bolygóért folytatott harc során.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)