Hirdetés

Így használja ki a DualSense funkcióit a Sony tavaszi exkluzívja

|

Ezen felül friss jeleneteket is láthatunk a Returnal játékmenetéből.

Hirdetés

A finn Housemarque több konzolgenerációban is hozott már nekünk játékokat, és olyan kevésbé populárás, de mégis emlékezetes darabokat köszönhetünk a csapatnak, mint a 2013-as Resogun és a 2017-ben megjelent Matterfall.

A srácok természetesen a PlayStation 5 érájában sem hagynak minket újdonság nélkül, hiszen javában készül már náluk a Returnal című móka, amibe most ismét belenézhetünk egy picit.

Hirdetés

Friss epizóddal jelentkezett a stúdióhoz által nemrég útjára indított videósorozat, a HouseCast, ami ezúttal leginkább a Returnal játékmenetére fókuszál. Az új anyag alapvetően egy interjú köré épül fel, viszont több, eddig nem látott gameplay jelenet is került bele, így akkor is érdemes lehet egy pillantást vetni rá, ha a kommentár nem igazán érdekel titeket, viszont maga a játék annál inkább.

Persze azért a beszélgetésre is érdemes odafigyelni, hiszen sok érdekességet tartalmaz, és többek között azt is megtudhattuk, hogyan hasznosítja majd a Returnal a PS5-ös kontroller egyedi tulajdonságait. Például ha csak félig nyomjuk be a DualSense baloldali ravaszát, akkor előhozhatjuk a klasszikus, TPS-es célzást a játékban, ugyanakkor teljesen lenyomva már elővarázsolhatjuk az éppen aktuális fegyverünk alternatív tüzelési módját.

A Returnal egyébként elég pörgős alkotásnak ígérkezik, hiszen keverednek benne a bullet hellre és roguelike-ra jellemző elemek, ami elég izgalmas játékmenetet eredményezhet. Nemsokára pedig meg is nézhetjük majd a végeredményt, hiszen a játék március 19-én jelenik meg PlayStation 5-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)