Hirdetés

Így hívják mostantól a zaklatási botrány miatt átnevezett Overwatch karaktert

|

Végleg elbúcsúzott McCree, legalábbis ami a nevét illeti.

Hirdetés

Augusztusban adtunk hírt róla, hogy az Activision Blizzardnál kirobbant zaklatási botrány nyomán átnevezik az Overwatch kalapos revolverhősét, McCree-t.

A karakter ugyanis eredetileg arról a Jesse McCree-ről kapta a nevét, akinek feltehetően szintén része volt a zaklatásokban és a toxikus munkakörnyezet fenntartásában, ezért távozni kényszerült a cégtől. 

Hirdetés

A Blizzard akkor döntött a rendhagyó lépés mellett, amikor már az Overwatch hivatalos bajnokságának kommentátorai sem akarták kimondani a nevet, hanem simán csak cowboyként hivatkoztak a karakterre. Hamarosan viszont már nem lesz szükség az efféle kreatívkodásra, a fejlesztők ugyanis leleplezték az új megszólítást: bemutatkozott Cole Cassidy.

Az október 26-tól élő változtatáshoz kitalált sztori szerint a karakter valójában csak a múltja elől menekülve vette fel a McCree nevet, most azonban úgy döntött, hogy szembenéz a démonaival, és feltárja az igazságot.

A Blizzard egyben azt is közölte, hogy a jövőben nem fogják a stúdió alkalmazottai után elnevezni az Overwatch hőseit, s hogy általában véve is "megfontoltabban és körültekintőbben" járnak majd el a való életre utaló referenciák elhelyezésekor.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)