Hirdetés

Így játszd az Amnesia: Rebirthöt, ha túl puhány vagy a horrorhoz

|

Egy külön móddal készültek a fejlesztők azoknak, akiket a sztori érdekel, de nem szeretnek félni és megijedni.

Hirdetés

Aki a Resident Evil 2 Remake után úgy dönt, hogy mivel tetszett neki az élmény, belevág a Resident Evil VII-be, annak csúnya meglepetésben lehet része. A sorozat hetedik epizódja eleve a belső nézet miatt is félelmetesebb, de az első órában több csonkolás és kannibalizmus is látható, holott a második részben a legparább dolog csak a Tyrant, aki olykor-olykor felbukkant, hogy megkergessen minket egy kicsit. Én például emiatt minden igyekezetem ellenére nem tudtam végigjátszani a Resi VII-et, mert hiába tetszett a játékmenet (még a folyamatos üldözéssel sem volt bajom), és a logikai részek, hiába érdekelt a sztori, a jump scare-ek, a gyomorforgató pillanatok elvették a kedvem.

Az Amnesia: Rebirth fejlesztői viszont kitalálták, hogyan tehetnék játékukat élvezhetővé egy szélesebb közönség számára.

Hirdetés

A Frictional előállt az Adventure Mode ötletével, melyben nem kell életveszélyes támadásokat megélnünk, nincsenek jump scare-ek, nem romlik a főszereplő mentális állapota, és a sötétség sem jellemző. Vannak viszont extra fejtörők, hogy kalandjátékosabb legyen az élmény.

Azért hozták létre az Adventure Mode-ot, hogy a Rebirth ne csak a horrorjátékok kedvelőinek legyen érdekes. A csapat hasonlót már csinált, de a SOMA Safe Mode-ja ennél egy kicsit kevésbé volt kiherélve. A mód egyelőre PC-n érhető el, de hamarosan a PlayStation 4-es változathoz is hozzácsapják.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)