Hirdetés

Így lesz jobb játék az Anthem

|

A BioWare fejlesztői továbbra is igyekeznek helyrerakni a játékot, és nemrég meg is ismerhettünk néhány fontos részletet a projekt kapcsán.

Hirdetés

A tavalyi év egyik legnagyobb videojátékos csalódása volt az Anthem, ami eleinte egy elég érdekes alkotásnak tűnt, ám a megjelenést követően hamar rájöhettünk, hogy a BioWare valamit bizony nagyon elszúrt. Szerencsére a stúdió már gőzerővel ügyködik azon, hogy kipofozza a futurisztikus kalandot, és lassan kezd körvonalazódni az is, hogyan lesz jobb a játék.

Hirdetés

Nemrég Christian Dailey, a BioWare Austin rendezője számolt be arról, hogy a fejlesztők milyen változásokat próbálnak ki, amelyektől elvileg majd egy sokkal jobb játék lesz a megújult Anthem. Például nagyobb eséllyel találhatunk lootot játék közben, és gyakrabban fordulhat elő, hogy a bezsebelt cuccot valóban tudjuk hasznosítani a kalandozásaink során. A ritkább ellenfelek legyőzése után pedig temérdek zsákmány ütheti a markunkat, ami kifejezetten izgalmas dolog, sőt még akár az egyes cuccok szintjét is feljebb tornázhatjuk a játékban. Ez utóbbi csak egy olyan apróság, amivel lehetőségünk nyílhat cuccaink módosítására.

Fontos a hozzáférhetőség is, így teljesen átdolgozott, a tulajdonságokat is mutató résszel kiegészített kezelőfelületet kaphatunk a felszerelésünk igazgatására, amit bárhonnan el is érhetünk majd. Az új verzióban elvileg az sem fordulhat majd elő, hogy szimplán a hiányzó inscriptionök miatt lesz felesleges egy cucc. Továbbá a power capet is egyszerűen növelhetjük, ráadásul a lootrendszer is ehhez igazodhat, a trendek beazonosításának hála pedig a fejlesztők könnyebben eszközölhetnek változtatásokat az egyensúlyt illetően.

A fejlesztők egyébként azon is agyalnak már, hogyan tehetnék reszponzívabbá a lövöldözést, illetve az sem kizárt, hogy az Anthem 2.0-ban már közelharcra kihegyezett hősünk is lehet. Sajnos nem egyszerű feladat megvalósítani ezeket a változásokat, így továbbra sem tudni, mikor érkezhet meg az új verzió. Úgy tűnik viszont, hogy a BioWare tényleg a fontos dolgokra koncentrál, hiszen a lootrendszer az Anthem egyik legnagyobb negatívuma jelenleg.

Ti adtok egy esélyt a megújult Anthemnek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)