Hirdetés

Ilyen lesz a Halo Infinite kooperatív módja, hamarosan ki is próbálhatjuk

|

A 343 Industries részletezte, hogy mire számíthatnak azok a játékosok, akik barátaikkal közösen fedeznék fel a Halo Infinite kampányát.

Hirdetés

Noha az eredeti tervek szerint online kooperatív móddal együtt jelent volna a 2020 végéről 2021 decemberére halasztott Halo Infinite, a 343 Industries ezt az opciót végül kihagyta a kezdőcsomagból, csupán arra tett ígéretet, hogy később pótolja. Erre várhatóan augusztusban kerül sor, a már több mint egy hónapja elkezdődött második szezon keretében.

A fejlesztők szeretnék elkerülni, hogy kellemetlen meglepetésekbe, váratlan hálózati- vagy  programhibákba fussanak a játékosok, ezért a Halo Insider program tagjainak bevonásával július 11-én útnak indítják a bétát, hogy az annak tíznapos időtartama alatt gyűjtött adatok és visszajelzések révén csiszolhassák az élményt.

Hirdetés

A résztvevők egy, az éles játéktól elkülönített buildben tesztelgethetik a dedikált szervereken futó kooperatív kampányt, például azzal, hogy zökkenőmentesen együtt tud-e működni egy négyfős (ez a létszámlimit) csapat úgy, hogy az egyikük Xbox Series X vagy Series S konzolon, a második játékos Xbox One-on, a harmadik PC-n, a negyedik pedig az Xbox Cloud Gamingen keresztül csatlakozik.

Ebből az alkalomból kiadott pár képet a fejlesztőcsapat, amelyeken láthatjuk, miként is fest, amikor egyszerre több Master Chief rohangál a képernyőn. Íme:

A Halo Waypointon megtalálható részletes blogbejegyzésben John Mulkey world designer fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kooperatív módban elért eredményekből, megszerzett felszerelésekből, feloldott achievementekből minden játékos egyformán részesül majd. A játék azt is figyelembe veszi, amikor összeáll egy tűzcsoport (fireteam), a játékosok mely küldetésekkel végeztek már a kampányból, és melyekkel nem. Amit mindenki kipipált, az a négyes fogat egésze számára is teljesítettként jelenik meg, amit pedig akár csak egyvalaki kihagyott, azt befejezetlennek fog számítani.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Isaac Bender vezető szoftvermérnök szerint így tudják garantálni, hogy mindenki a megfelelő sorrendben végezhessen a küldetésekkel. A kooperatív módban elért haladást pedig visszük magunkkal a single-playerbe is, így társak segítségével begyűjthetjük azokat a koponyákat is, amelyekre egymagunkban nem vagyunk képesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)