Hirdetés

Ilyen lesz a Silent Hill alkotójának új horrorja

|

Keiichiro Toyama mesél kicsit róla, hogy legközelebb mivel lepi meg a rajongóit.

Hirdetés

Miközben a Silent Hill játékok zeneszerzője, Jamaoka Akira olyan nyilatkozatokat tesz, ami a széria folytatására enged utalni, addig a legelső Silent Hill rendezője és írója, Keiichiro Toyama valami mást teasel. A Gravity Rush játékokat is jegyző Toyama tavaly hagyta ott 20 év után az SCE Japan Studiót, hogy megalapítsa saját csapatát Bokeh Game Studio néven.

A fejlesztő év végén már elárulta egy interjúban, hogy egy horror akció-kalandjátékon dolgoznak, ami legkorábban 2023-ban jelenhet meg, és elmondása szerint bár közel áll majd a horror műfajhoz, mégis egy szélesebb körben élvezhető élményt szeretnének nyújtani egy hardcore darab helyett. 

Hirdetés

Azóta nem sokat lehetett hallani a projektről, most viszont egy fejlesztői naplóban mutatott az egyelőre cím nélküli játékból néhány koncepciós rajzot (a ránk váró ocsmányságokat prezentálva), valamint mesélt pár részletet is róla. Toyama szerint az ő szemszögéből a mindennapi élet megrendítése a valódi horror: ahelyett, hogy ijesztő dolgokat mutatna, inkább felforgatja a helyünket a világban és arra késztet, hogy megkérdőjelezzük a békés együttélést. Ez lesz a következő játékának a témája.

A fejlesztő hozzátette, hogy a színtiszta horror helyett inkább a műfaj elemeit tartja meg és éri el vele, hogy a játékosok felvillanyozva érezzék magukat, miközben játszanak. Ennek érdekében inspirációt merít a halálra fókuszáló alkotásokból, ugyanis ezek a művek általában szórakoztatóvá teszik az alapvetően brutális világokat. Irracionális helyzetekbe sodorják az embereket, akik érzelmileg pengeélen táncolnak, miközben az akcióval vagy a drámával foglalkoznak, ami hatással volt Toyamára. Ez az ihletforrás pedig meg fog mutatkozni az új játékán is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)