Hirdetés

Ilyen újdonságokra számíthatnak idén a Fallout 76 játékosai

|

A Bethesda egy színes roadmapet használva ismertette velünk a 2021-es évre vonatkozó terveket.

Hirdetés

Már tavaly is elég sok újdonsággal bővült a Fallout 76, ami a döcögős indulást követően viszonylag sokat fejlődött, és a fejlesztők a hibajavítások mellett rengeteg új tartalommal is meglepték már a rajongókat.

Természetesen idén sem kell beérnünk a már meglévő dolgokkal, hiszen a Bethesda által kiadott roadmap alapján több nagyobb frissítésre is számíthatunk az elkövetkezendő hónapokban, szóval érdemes lesz figyelni a fejleményeket.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy idén minden évszakban jön majd egy méretesebb frissítés, így tavasszal, a Season 4 során bekerülnek a S.P.E.C.I.A.L. Loadoutok, amelyekkel pofonegyszerűen megváltoztathatjuk karakterünk képességeit, a C.A.M.P. Slotokkal pedig könnyedén váltogathatunk a különböző bázisaink között. Emellett pedig nemsokára befut a Daily Ops legelső kiegészítője is, ami azt jelenti, hogy még több elfoglaltsággal üthetjük majd el az időt a játékban.

Valamikor a nyár folyamán befut a Season 5, a Steel Reign debütálsával pedig végéhez ér a Brotherhood of Steel játékbeli története is. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy vadonatúj küldetések, helyszínek, NPC-k és menő jutalmak várnak a játékosokra, illetve különféle legendás felszereléseket is készíthetünk majd.

Ősszel, a Season 6 megérkezésével megújulnak a privát világok, amiről részleteket még nem árult el a Bethesda, de a megjelenéshez közeledve valószínűleg többet is megtudunk majd erről. Emellett pedig befut egy újabb kiegészítő a Daily Opshoz is.

A Season 7 valamikor télen indul majd el, és újabb legendás cuccokra számíthatunk a megérkezésével. Sőt, még akár háziállatokkal is feldobhatjuk saját táborunkat, ha pedig ez nem volna elég, akkor még két különleges eseményt is kapunk. Az egyik során egy furcsa rituálénál kell segédkezni, míg a másikban egy nem éppen hétköznapinak ígérkező invázióval kell szembenéznünk.

Jól látható tehát, hogy a Bethesdának komoly tervei vannak a Fallout 76-ot illetően, szóval érdemes lehet visszatérni a játékhoz. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)