Hirdetés

Ilyen volt a Tomb Raider launch party

|

Tegnap sikeresen "túléltük" az elő-megjelenést ünneplő bulit, lássuk mi történt az eseményen.

Hirdetés

Attól függetlenül, hogy a Tomb Raider csak március 5-én jelenik meg, a kiadónak és a hazai forgalmazónak köszönhetően már tegnap megünnepelhettük ezt a jeles alkalmat.

A launch party a Cinema Hall nevű helyen került megrendezésre tegnap 19 órától. Amikor megérkeztünk EndreMan-nal, már zsúfolásig volt a hely. Gyorsan hátrarohantunk a többiekhez, Disorder, Daev és Paca már várt ránk. Elsőként rögtön a fő versenyszám következett, a Tomb Raider kvíz, melyhez 8 szerencsést választottak ki, némileg furcsa módszerrel: egy felfújható tököt dobáltak a teremben, aki elkapta és kivitte a színpadra, az vehetett részt a játékban.

A kérdések nem kímélték a rajongókat, akiket párosával tettek próbára, de annak sem kellett bánkódnia, aki rosszul válaszolt: a kiesők egy-egy TR pólót kaptak vigaszdíjként. Legtovább egy lány és egy srác jutott, a végső csatát pedig a hölgy nyerte meg, így az övé lett a titokzatos faláda, amihez külön feszítővas is járt. A ládikóban nem semmi összeállítás rejtőzött: a játék Xbox 360-as Survival Edition változata mellett egy limitált kiadású kontroller, egy keményfedeles strategy guide Lara új nyakláncával, a The Beginning képregény egy példánya, valamint egy termosz és egy kulacs is helyet kapott.

Habár a fődíjat elvitték, de ezzel nem volt még vége az esti programoknak, a színpadon még rengeteg ajándék várt gazdára: fémdobozok, Deus Ex: Ikarosz-hatás regények, kulacsok, pólóval és képeslappal megpakolt táskák, és maga a játék egy példánya. Aki nyerni szeretett volna, kétféleképpen tehette próbára szerencséjét: kincskereséssel, vagy írásos kvízversennyel. A szervezők apró műanyag ládákat rejtettek el a teremben, ezeket kellett megtalálni. Aki végzett a keresgéléssel és válaszolgatással, az az eredményhirdetésig magával a játékkal múlathatta az időt a kihelyezett Xbox-okon.

A kincskeresős játéknak több nyertese is volt, akik a fentebb említett jóságokkal gazdagodtak, az írásos kvíznél pedig egy győztes volt, aki a játék PC-s változatát zsebelhette be. Ezen felül minden látogató hazavihetett egy Tomb Raider posztert, aminek külön örültem, mivel a túloldalán a BioShock Infinite borítóképe látható (bár ez valószínűleg csak nekem nagy dolog). Ez volt a hivatalos program, most jöjjenek a személyes élmények.

Először is nagyon jó volt látni, hogy ennyien ellátogattak egy ilyen eseményre, nem csak a 18-25 éves korosztály tagjai, hanem fiatalabbak és idősebbek is. A másik kellemes meglepetés, hogy a jelenlévők nemi megoszlása nem 90-10% volt a fiúk javára, hanem rengeteg lány is részt vett a programokon, ráadásul négy Lara Croft hasonmással is találkoztunk, akik mind-mind remek jelmezt készítettek maguknak. A launch party további nagy előnye pedig abban rejlett, hogy a színvonalas helyszín ellenére a belépés teljesen ingyenes volt, így tényleg bárki eljöhetett.

Sok rajongó töltött el egy remek estét együtt, szívből kívánom, hogy a jövőben egyre több hasonló rendezvényre kerüljön sor kis hazánkban. Március 11-én StarCraft II: Heart of the Swarm nyitóbuli, egy hónappal később, április 13-án pedig kezdődik a tavaszi PlayIT, úgyhogy egy ideig nem panaszkodhatunk. Remélem, ezeken is találkozunk!

A Tomb Raider launch party-ról szóló videós beszámolónkat nemsokára megtaláljátok itt, a GSO-n, tartsatok velünk akkor is! A rendezvényről képeket az esemény Facebook galériájában találtok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)