Nem tagadom, imádtam az Immortals Fenyx Risingot, ami számomra a 2020-as év legnagyobb kellemes meglepetése volt. Nem tud különösebben izgatni az, hogy a játékmenet és maguk a játékelemek is egy az egyben a The Legend of Zelda: Breath of the Wildból lettek átemelve, ugyanis nem kapunk évente új Breath of the Wildokat, ráadásul a Nintendo valóban korszakalkotó játékából kimaradtak a PC-s, xboxos és PS-es pajtások, az Immortals viszont az összes tábort lefedi. Nem mellékesen nálam tökéletesen betalált a játék humora is, ami villámgyorsan repített előre a sztoriban.
Joggal vártam tehát, hogy valami ehhez hasonló, vagy legalább ezt megközelítő élményt nyújtanak majd a DLC-k is. Nos, simán benne van még a pakliban, hogy a következő két bővítmény karcolgatni fogja ezt a szintet, de az A New Godról ez semmiképp sem mondható el.
Buli az Olümposzon
Most viszonylagos spoilerek következnek, már csak ezek miatt is érdemes a DLC-t kizárólag az alapjáték befejezése után elkezdeni. Az új kalandot egyébként annyira markánsan elkülönítették a kampánytól, hogy attól teljesen függetlenül kell elindítanunk a főmenüből. Az alapjáték teljesítése után ugyebár kiderült, hogy hősünk apja nem más, mint maga Zeusz, apu pedig azonnal az istenek közé emelte Fenyxet. Igen ám, de a görög istenségek elitklubjába, az Olümposz belső körébe nem kerülhet be akárki csak úgy, itt nem fog édesapa betelefonálni az állásinterjút megelőzően, hogy előre elsimítsa a dolgokat.
Fenyxnek válogatott próbatételeket kell teljesítenie azért, hogy a belső kör tagja lehessen. És itt jön a feketeleves: az A New God ennyiről szól, és nem többről. A már megismert istenségek próbák elé állítanak minket, amik a gyakorlatban olyan vaultok, amelyekből rengeteget kaptunk az alapjátékban is. Ezek a fejtörők persze érdekesek és cseppet sem könnyűek - nem véletlen, hogy Fenyx statjait egyből a maximumra húzza a játék ebben a módban. Hamar rájövünk, hogy az istenek nem vesztegetik az idejüket holmi bájitalokkal, a potionöknek búcsút kell intenünk (ugyanígy ugrik az összes korábban megszerzett felszerelésünk is). Helyettük staminafeltöltő gömbök jelennek meg a pályákon - őket ildomos okosan használni, nélkülük garantált a kudarc. Ezzel az új rendszerrel nincs gond, gyorsan megszokható, de a monotonitáson sajnos ez sem segíthet.
Nem erről volt szó
Az Immortals Fenyx Rising azért volt csodálatos, mert a fejtörőkkel tarkított vaultok teljesítése csak egy volt a számtalan tennivaló közül. A gyűjtögetés, karakterfejlesztés és maga a felfedezés legalább ennyire fontos eleme a játéknak, ezeket viszont most, a DLC esetében egyetlen kézmozdulattal lesöpörték az asztalról.
Az erősen kötött keretrendszerből azért megpróbálták kihozni a maximumot, a próbák elég változatosak (és az új képességek sem rosszak), de az ilyen ormótlan módon felborított arányok mellett az ember akarva-akaratlanul is gyorsabban rájuk tud unni, mintha legalább a lehetőségünk meglenne arra, hogy mást is csináljunk az Olümposzon - ami nem mellékesen a játék eddigi legunalmasabb helyszíne. Nem lennék meglepve azon, ha sokan azok közül, akik teljesen elmerültek az Immortalsban, és akár még ki is platinázták, most félúton ráunnának az egészre, és nem fejeznék be az A New God DLC-t.
A remény azért megmaradt arra, hogy a következő DLC ennél ligákkal jobb legyen, hiszen abban egy új főhőssel ismerhetjük meg közelebbről a kínai istenségeket egy új helyszínen. Ha azonban másodjára is csak egy A New God-szintű vaulttengert öntenek a nyakunkba, akkor kár is időt fecsérelni a bővítmény elkészítésére. Bízzunk benne, hogy nem ez lesz a helyzet, és a Myths of the Eastern Realm már nem esik ebbe a hibába.
