Hirdetés

Inaba: "A Bayonetta PS3 portja volt a legnagyobb hibánk"

|

A Platinum Games igazgatója, Atsushi Inaba úgy véli, hogy a Bayonetta PlayStation 3-as verziója katasztrofálisra sikerült

Hirdetés

A kijelentés leginkább annak függvényében érdekes, hogy a Metacriticen az Xbox 360-as kiadás 90 százalékon, míg a PlayStation 3-as 87-en áll.

Inaba nyilatkozata szerint utóbbi a mai napig nem hagyja nyugodni, ugyanis annak elkészítését a SEGA-ra bízták, nem házon belül oldották meg. "Akkoriban nem igazán tudtuk, hogyan kell PS3-ra fejleszteni, és bár meg tudtuk volna csinálni... ez mindegy: úgy döntöttünk, hogy nem tudjuk."

"Ellenben visszatekintve a végleges verzióra, főleg arra, ami a felhasználókhoz is eljutott, úgy gondolom, hogy ez volt a legnagyobb hibánk."

A Bayonetta PlayStation 3-as verziója képfrissítési problémákkal és irányítási gondokkal küszködött, amit ráadásul a SEGA-nak eszébe sem jutott javítani, a későbbi patchet egyes egyedül a Sony-nak köszönhetjük.

"Megtanultuk, hogy felelősséget kell vállalnunk mindenért. Ennek köszönhetően a Vanquish esetében mindkét kiadást házon belül készítettük el." - tette hozzá Inaba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)