Hirdetés

Ingyen érkezik a Rainbow Six: Siege frissítése következő generációs konzolokra

|

A fejlesztők ráadásul komoly teljesítménybeli javulást ígérnek az Xbox Series X-re és PlayStation 5-re megjelenő Rainbow Six: Siege verziókhoz.

Hirdetés

Újra és újra felmerül a kérdés a jelenlegi és a következő generációra megjelenő játékok kapcsán, hogy melyik kap ingyenes frissítést és melyikért kell ismét fizetnie azoknak, akik egyszer már megvették. A Ubisoft ezen a téren a kegyesebb kiadók közé tartozik, hiszen legnépszerűbb jelenlegi játékaik mind megjelennek a next-gen konzolokra, ráadásul ingyenes frissítést kapnak, akik már megvásárolták a korábbi verziókat.

Hirdetés

A Ubisoft Forwardon sok minden kiderült a cég terveiről többek között megtudtuk azt, hogy a The Division 2 is anyagi ráfordítás nélkül elérhető lesz a következő generáción. Ugyanez a helyzet a másik népszerű, folyamatosan frissülő Tom Clancy játékukkal, a Rainbow Six: Siege-dzsel is, mely szintén ingyenes frissítést kap, hogy bárki folytathassa a meccsek pörgetését az új konzolokon.

Ez azonban nem minden, ugyanis a frissítés brutálisan megnöveli azt, hogy mit hozhatunk ki a játékból. A Ubisoft ígérete szerint PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en képesek leszünk 4K felbontás mellett kisajtolni a 120 másodpercenkénti képkockaszámot a játékból.

Ez egy ilyen pörgős multiplayer központú cím esetében hatalmas fejlődés, és hogy mindez ingyen van, azt mutatja, hogy a Ubisoft valamelyest igyekszik javítani renoméján. Reméljük, sikerrel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)