Hirdetés

Az inXile Entertainment későbbre tartogatja a Van Buren jogait

|

Brian Fargo csapatának van még néhány visszamaradt ötlete a Falloutos korszakból, de egyelőre nem akarják kijátszani az összes lapjukat.

Hirdetés

A Fallout harmadik részének egy kicsit nyakatekert előtörténete van. A játékot eredetileg a Black Isle fejlesztette volna, viszont a stúdió lezárását követően rengeteg csapattag igazolt át az Obisidianhoz, a Fallouthoz kapcsolódó ötleteikkel együtt. Ebből aztán végül megszületett az a Fallout 3, amelyet végül megkaptunk, de az eredeti koncepció, vagyis a Van Buren jogai máshol találtak otthonra.

Tavaly decemberben az inXile Entertainment vezetője, Brian Fargo levédette a Van Buren nevet, de akkor még nem nagyon osztott meg túl sok részletet arról, hogy mik a tervei. Nemrég viszont sikerült elkapni egy-két kérdés erejéig és Fargo erősen utalgatott arra, hogy a szintén RPG legenda Chris Avellone bevonásával szeretne majd valamit készíteni, de semmiképpen nem most:

"Chris-nek volt néhány jó ötlete arra, hogy miként lehetne egy kicsit csavarni egyet a poszt-apokaliptikus témán, ezért is gondoltuk úgy, hogy megvesszük és kezdünk vele valamit, amikor lesz egy kis időnk. Egyelőre viszont semmit, mert így is van dolgunk bőven."

Fargóéknak tényleg eléggé tele van a keze, elvégre készül a Wasteland 2 GOTY kiadása, a Torment: Tides of Numenera, arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a csapat nemrég indított egy Kickstarteres kampányt, ahol a Bard's Tale negyedik részére szeretnének támogatókat találni. Reméljük előbb-utóbb azért valahol jut idő a Van Buren megvalósítására is, elvégre Fargo és Avellone zsenijéből semennyi sem túl sok.

Ti mit gondoltok? Vevők lennétek rá?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)