Hirdetés

Ion Fury teszt - kontrollerszaggató akció

|

Az egykor Ion Maiden néven ismert, a '90-es éveket idéző FPS immáron PC mellett konzolokon is elérhetővé vált, viszont a játékélmény eltérő a különböző platformokon.

Hirdetés

Közel egy évet kellett várniuk a konzolos játékosoknak, hogy végre kipróbálhassák a Voidpoint és a 3D Realms pörgős retró lövöldéjét, az Ion Fury-t. A PC-s kiadás megjelenése, vagyis 2019 augusztusa után ugyanis idén májusig dolgoztak a fejlesztők a konzolporton, és már Xbox One-on, PlayStation 4-en és Nintendo Swich-en is belevethetjük magunkat a '90-es évek FPS-eit idéző akcióba, amelynek középpontjában Shelly "Bombshell" Harrison  áll. Az Ion Fury története nem túl bonyolult, és a sztori alapjait már a PC-s verzió tesztjéből megismerhettük. A lényeg továbbra is annyi, hogy Shelly szerepében változatos arzenállal és beszólásokkal felfegyverkezve vesszük fel a küzdelmet Neo DC városában Dr. Jadus Heskellel és követőivel.

Hirdetés

Múltidézés modern masinán

Az Ion Fury fejlesztéséért ugyanaz a 3D Realms is felelt, amelyik csapat 1996-ban kiadta a Duke Nukem 3D-t. Hasonlóképpen közös alapot szolgáltat a Build grafikai motor, amit ezúttal igyekeztek a srácok a modern gépekre optimalizálni. Belevágva az első küldetésébe rögtön elkapott a nosztalgia érzése, pedig nem is vagyok olyan idős, hogy könnyes szemmel emlékezzek vissza huszonéves játékokra - csakhogy a Duke Nukem 3D volt az egyik első FPS, amivel annak idején találkoztam, és máig megvan a játék demóját tartalmazó lemez, illetve természetesen azóta a Steam könyvtáramban is ott figyel a felújított kiadás. FPS-ekkel és különböző lövöldékkel viszont néhány kivételtől eltekintve mindig is PC-n, a klasszikus egér és billentyűzet kombinációt használva játszottam, és manapság nyilván egyéni preferencia kérdése, hogy ki milyen irányításmódot használ - viszont a tapasztalataim alapján az Ion Fury kellemesebb és kevésbé frusztráló élmény PC-n, mint konzolokon.

Ennek pedig az irányítás és az optimalizálás a legfőbb okai, hiszen a történet nem változott, és nem kaptunk újabb küldetéseket. A látványra nem lehet panasz, hiszen a Build Engine pontosan azt a retró élményt és hangulatot nyújtja, amit ettől a grafikától remélhetünk. Az Xbox One X-től elvárnám, hogy bármilyen döccenés nélkül, tükörsimán fusson rajta egy olyan játék, amit egy negyed évszázados grafikai motor hajt, de sajnos nem ez volt a helyzet. A több ellenséggel vagy egyéb mozgó elemekkel telepakolt részeken ugrált a framerate, és időnként látványosan szaggatott a játék. Ez egy ilyen pörgős és akciódús FPS esetében különösen kellemetlen, főleg a komolyabb nehézségi fokozatokon, amikor törekedni kell a precizitásra és a megfelelő mozgásra, hogy lehetőleg minél kevesebbszer patkoljunk el. Jó hír viszont a teljesítménnyel kapcsolatban, hogy a fejlesztők szándékában áll frissítésekkel orvosolni a hibákat, a közeljövőben tehát várhatóan megoldódnak az optimalizálatlanságból adódó kellemetlenségek.

Nincs megállás

Az Ion Fury PC-s kiadásával szemben a konzolos változat irányítása hagy kívánnivalót maga után. Mint korábban említettem, lényegesen több időt töltöttem billentyűzet-egér irányítással különböző shooterekben, mint kontrollerrel, és egyes pályaszakaszoknál nagyon hiányzott, hogy hirtelen az egyik sarokból a másikba ránthassam a célkeresztet. Amikor rengeteg ellenséggel néztem farkasszemet, és folyamatosan szaladnom kellett a támadások elől, sajnos nem sokat segítettek a konzolos irányítást segítő eszközök. Bekapcsolható, hogy Shelly folyamatosan fusson - ezzel a lehetőséggel érdemes élni, a gyors mozgásra szükségünk lesz a játék során. Emellett a célzást valamennyire segíti az aim assist, viszont így sem volt kiváltható az a precizitás, amit az egérrel lehetne művelni. Sajnos egyszerűen nem lehet olyan gyorsan és pontosan lőni, mint PC-n, így konzolon kevésbé szórakoztató a megállás nélküli akció. Ráadásul megjelenéskor még hiába kereste volna bárki az inverz célzás lehetőségét, amit bizonyára sokan hiányolhatnak a játékból.

Az Ion Fury alapvetően szórakoztató, retró hangulatú lövölde, ami konzolokon a szaggatások, és a kissé nehézkes irányítás miatt nem nyújt olyan jó játékélményt, mint a tavaly nyáron megjelent PC-s verzió. Akinek viszont eddig kimaradt, és egy kihívásokkal teli old school FPS-re vágyik, érdemes próbát tennie Shelly "Bombshell" Harrison vérgőzös kalandjaival.

Ion Fury konzol verzió
Alapvetően szórakoztató, viszont az optimalizálatlanság miatt kevésbé élvezetes mint a PC-s verzió.
Ami tetszett
  • a nosztalgia és a modern platform találkozása
  • jól mutat a retró környezet
Ami nem tetszett
  • szaggatások
  • bugok
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)