Hirdetés

Új GTA nélkül jövőre is veszteséges marad a Take Two?

|

Egy elemző szerint annak ellenére kicsi az esély a pozitív mérlegre, hogy négy sikervárományos játékkal jelentkezik 2010-ben a kiadó.

Hirdetés

Bioshock 2, Mafia 2, Max Payne 3, és Read Dead Redemption: három multiplatform és egy konzolos folytatás, melyek korábbi felvonásai jelentős rajongótábort tudhatnak magukénak. Todd Greenwald, a Signal Hill elemzője szerint mindez kevésnek bizonyulhat, s jövőre is veszteségesen zár a Take Two kiadó. Elemzőnk a legoptimistább becslése szerint is csak a nullszaldót tudja elképzelni, profitot nem.



Greenwald meggyőződése, hogy a négyesfogat legerősebb címe a Bioshock 2, aminek első része közel 3 millió példányban kelt el, és február eleji megjelenése előtt minden bizonnyal óriási kampány indul népszerűsítésére. Miután 2010 egyik legjobban várt játékáról beszélünk, elemzőnk biztosra veszi a jó teljesítményt.



Nem így a másik három produktum esetében. Greenwald úgy véli, az április végére datált Red Dead Redemption aligha képes túllépni 1-2 millió eladott példányon. Szerinte a Rockstar márkanév sem segít sokat, hiszen a vadnyugati téma csak egy szűkebb rétegnek jön be. Példaként hozza erre az 1,5 millió példányban értékesített Red Dead Revolver és a 900.000 kópiáig jutott Call of Juarez: Bound in Blood játékokat. Arról nem is szólva, hogy legalább három éve készül már, ami magas fejlesztési költségekre enged következtetni. (Más elemzők is felrótták már a kiadónak a hosszú fejlesztési időből és a játékok késéséből adódó extra költségeket, mint a nyereségesség fő kerékkötőit.)



Greenwald szerint még korai megjósolni, mire lesz képes a Mafia 2 és a Max Payne 3, ám nem mulasztott el rámutatni, hogy a maffiás témában utazó Godfather egyik epizódja se lépte túl a kétmilliót, a Max Payne 2 eladásai pedig a második millió után megálltak.
A Signal Hill elemzője emlékeztetett rá, hogy a befektetőket leginkább a GTA franchise jövője érdekli.



Az iparág egyik legjobban csengő neve garantált befutó, ám jóval ritkábban és kiszámíthatatlanabbul érkeznek az egyes epizódok és mellékágak, mint azt a pénzemberek szeretnék. Becslések szerint legkorábban 2011 októberében jelenhet meg a GTA V, hiszen a Rockstar szakosodott csapatát eddig a GTA IV DLC-i foglalták le, így csak mostanában láthatott neki a folytatásnak. Ha pedig a Rockstar North más projektekbe is kénytelen besegíteni (pl. L.A. Noire), akkor a fejlesztés igencsak elhúzódhat.



Hogy mit beszél egy magát hozzáértőnek valló elemző, az egy dolog. Hogy mit gondolnak erről a játékosok, akiken végeredményben a cég nyereségessége múlik, egy másik. Mi a Ti véleményetek, van elegendő potenciál a négy szóban forgó játékban?

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)