Hirdetés

Ismét a Jade Empire folytatásáról suttognak

|

A kiadó szerint sosem feledkeztek meg a játékról, de rengeteg minden változott az évek alatt, ami befolyásolhatja a folytatást.

Hirdetés

A keleti stílusú akció-RPG több mint 10 éve már, hogy hírnevet szerzett a játékos körökben, és annak is majd 2 éve, hogy Aaryn Flynn, a BioWare alelnöke először szóba hozta a Jade Empire folytatását. Most ismét megtörte a csendet.

Flynn azt mondta, hogy a stúdióban is rengetegen vannak, akik a játékon dolgoztak és szándékukban áll újraéleszteni a franchise-t.

"Úgy gondolom, nem csak a nosztalgia végett szeretnénk visszahozni a játékot, hanem azért is, mert van iránta egy nagyon erős kötődésünk. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy túl vagyunk néhány hardvergeneráción, így nem csak egy szimpla folytatás lenne a játék. Egy olyan gyökeres átalakulásról beszélünk, ami nagyon sok embert foglalkoztat. … Erről folynak most a stúdión belül viták."

Remekül hangzik, hogy legalább vitáznak róla a készítők, de ez még mindig nem olyan, mintha a közeljövőben (mondjuk 2017-ben) bármit is látnánk Jade Empire 2-ként debütálni. Addig is nosztalgiázhatunk az első rész mobilos verziójával, például.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)