Hirdetés

Ezekkel játszunk januárban

|

Több mint tíz játékkkal nyitjuk 2014-et: a kiegészítők és felújított kiadások mellett számos említésre méltó PC-s cím is érkezik januárban.

Hirdetés

Kényelmesebb dolgunk volt tavaly ilyenkor. 2013 egy jó év volt a játékvilágban, a szokottnál több minőségi cím érkezett, de januárban csak három játék tudta felkelteni érdeklődésünket. Aki nem használta ki az ünnepeket a kihagyott címek pótlására, most sokkal nehezebb helyzetben lesz, 2014 januárjában ugyanis tíznél is több érdekes cím vagy nagyobb volumenű DLC érkezik. Alább az ehavi felhozatal, jó csemegézést, és ne felejtsétek el leírni, hogy ti mivel játszotok a hónapban PC-n, Xbox 360-on, PlayStation 3-on, Xbox One-on, PlayStation 4-en vagy Wii U-n.

Secrets of Rætikon - január 7. - PC, Mac, Linux

Egyelőre csak az Early Accessen, de alig egy hét múlva játszható lesz az And Yet it Moves és a Chasing Aurora fejlesztőjének új játéka. Már az első videó is megvett minket, továbbra is elképesztő, hogy az indie fejlesztők lelkesedéssel mire képesek. A játékban egy madár formájában megjelenő törzsi személyt kell irányítani, akivel egy elveszett civilizáció maradványait fedezthetjük fel. Minden mozgatható, minden a fizika törvényei szerint viselkedik, és minden lehet ellenség. Pályaszerkesztővel jön, az elkészült pályákat a Steam Workshopon oszthatjuk meg. A teljes változat a tervek szerint még 2014 első negyedévében megjelenhet, ha nem tudtok várni, fizessetek be az Early Accessre, de legyetek elnézőek, bugok előfordulhatnak.

Don't Starve: Console Edition - január 7. - PlayStation 4

Megjelenésekor erősen ráfüggtünk a Klei Entertainment zseniális játékára. Mostanra sikerült lejönni a szerről, de hamarosan újra meg foguk kóstolni - jön ugyanis a Don't Starve PlayStation 4-es változata, amivel kapcsolatban az a legjobb, hogy a PlayStation Plus előfizetőknek teljesen ingyenes lesz, valamint Remote Play-jel Vitán is játszható. Valahogy így kell hatékonyan rajongótábort növelni.

Metal Gear Rising: Revengeance - január 9. - PC

Közel egy év kellett, hogy elkészüljön a MGR: Revengeance PC-s portja, és ennek azért részben örülünk. Oké, sokat kellett rá várni, de így legalább valószínűbb, hogy nem egy gagyi bughalmazt kapunk, hanem egy tényleg nagy odafigyeléssel megalkotott művet. A grafika biztosan szebb lesz, amit el is várunk, de a PC-s vásárlók a Blade Wolf, Jetstream és VR Missions csomagokat is megkapják Raiden minden egyedi fejlesztésével együtt. És az ára is nagyon baráti, nem beszélve arról, hogy a kardozás is kényelmesebb lesz egérrel, mint analóggal volt. Reméljük.

Europa Universalis IV: Conquest of Paradise - január 14. - PC, Mac, Linux

Nem akarunk megint azzal viccelődni, hogy az Europa Universalist már akár World Universalisnak is keresztelhetnék, inkább csak beszámolunk arról, hogy a hónap közepén jön az első kiegészítő, amiben az új világ felfedezése és az indián nemzetek megismerése lesz a fő feladat. Ha nem épp abban a formájában bukkantok rá az amerikai kontinensre, ahogy vártátok volna, ne ijedjetek meg: a kontinens véletlenszerűen is generálható. Lehet, hogy a generátor India formájúra csinálja, de egy Magyarország formájú lenne csak az igazi.

The Banner Saga - január 14. - PC, Mac, Linux, Xbox 360, PlayStation 3

A BioWare csapatából kivált három fejlesztő, Alex Thomas, Arnie Jorgensen és John Watson első projektje a Kickstarternek köszönhetően kelhet életre, egy nap alatt sikerült átlépnie a célt, a kampány végére pedig az eredeti összeg több hétszeresét sikerült összekalapozni. Tavaly februárban megjelent a Factions alcímű multiplayer komponens, idén januárban pedig jön az első single-player fejezet is. A játék elsősorban felnőtteknek szól, a fejlesztők szeretnék, ha a játékosok érzelmi kapcsolatot tudnának kialakítani a karakterekkel, és komoly döntések meghozatalával változtathatnának a végkifejleten. Egyszerre több, különböző képességű karaktert fogunk majd irányítani. Nem véletlen, hogy ennyien előlegezték meg neki a bizalmat, meglátjuk két hét múlva, hogy sikerül-e megfelelni a várakozásoknak.

Assassin's Creed: Liberation HD - január 15. - PC, Xbox 360, PlayStation 3

Bár a Ubisoft elvileg visszavesz a tempóból és nem hagyja, hogy a fejlesztők túlhajtásának következtében a sorozat veszítsen minőségéből, januárban egy korábbi hiányosságot pótolva az eddig Vita-exkluzív Liberation megérkezik PC-re és jelenlegi generációs konzolokra (bár vitatkozhatnánk azon, hogy még jelenlegi generációs konzolokról beszélhetünk-e, vagy inkább előző generációsakként emlegessük őket, de inkább mi lenne, ha nem tennénk), és végre egy nagyobb közönség próbálhatja ki, milyen női assassinnak lenni. Aveline kalandjaiban mélyebben elmerülhetünk a hozzáadott küldetések során, a környezet maga lényegesen szebb lett, és összességében több tennivaló van, mint a kézikonzolos változatban. Hogy sikerült-e végül a többi nagy AC szintjére fejleszteni a csak digitálisan forgalmazott HD kiadást, az kiderül január 15-én.

Dr. Luigi - január 15. - Wii U

Nem tudom, hányan emlékeznek még a Dr. Mario nevű 1990-es, zseniális Nintendós játékra, de ez bizony létezett, ráadásul két játékos is játszhatta egyszerre, amivel aztán abszolút kiváló vasárnap délutáni szórakozássá vált. Ugyan 2013 volt Luigi éve, a Nintendo egy egyszerű „Folytatódik!" felkiáltással elintézte, hogy idén se legyen hiány a Zöld Marióból. Nem szavaznánk meg az év játékának, de nosztalgiázni jó lesz vele.

SpellForce 2: Demons of the Past - január 16. - PC

Szinte hihetetlen, de a 2006-ban megjelent SpellForce 2-höz még idén is érkezik egy kiegészítő, a Demons of the Past viszont már tényleg az utolsó lesz. Annak ellenére, hogy az SF2 alapjaira építkezik, önállóan lehet majd futtatni. A Faith In Destiny történetét folytatja, találkozhatunk majd új és régi arcokkal, és persze most is meg kell mentenünk Eo földjét a gonosztól. Több mint ötven küldetés, számos mellékküldetés garantálja a 25 óra játékidőt, ami azért elég ahhoz, hogy a készülő Spellforce 3 megjelenéséig elüssük az időt.

Dead Rising 3: Operation Broken Eagle - január 21. - Xbox One

Aki next-gen konzolt vett, egyelőre valószínűleg könnyen el tudta dönteni, melyik az a 2-3 játék, ami neki való a kínálatból. Amíg várjuk az újak érkezését, a Dead Rising 3-hoz jön az első sztori DLC, az Operation Broken Eagle, amiben új karakterek, új küldetések (Adam Kane szerepében kell megmenteni az USA elnökét), új fegyverek és más új tartalmak szerepelnek. A Season Pass vásárlóinak ingyenes, a többieknek körülbelül 10 dollárt kell érte fizetni. Mivel külön trailert nem kapott, álljon itt illusztrációként az alapjáték kedvcsináló videója.

Might and Magic X: Legacy - január 23. - PC

A Ubisoft tovább terelgeti a Might & Magic sorozatot is, de a Might & Magic X nem a IX folytatása lesz, eseményei a Might & Magic Heroes VI után játszódnak. A játékmenet a fejlesztők elmondása szerint leginkább a sorozat World of Xeenes részeiben látotthoz hasonlítható, és mivel Ashanban játszódik, nem lesznek benne sci-fi elemek. Csak PC-re, csak letölthető formában jelenik meg, és jár hozzá egy modkit is, hogy bárki kedvére módosíthassa a játékot.

Dragon Ball Z: Battle of Z - január 24. - Xbox 360, PlayStation 3

„Dragonbó-ól Zed (Zed), győzni fog a jóság, Dragonbó-ól Zed (Zed), szeretet és barátság” - csendül fel a fejemben a magyar főcímdal, elnézést az igazi rajongóktól, hogy nem tudom a japán változatot, de nekem ez csak a hétvégi matinéből maradt meg. Miután ezt nagyon fontosnak tartottam megjegyezni, inkább meséljünk a Battle of Z-ről, ami egy verekedős játék lesz, melyben egyszerre akár négy-négy karakter is szétverheti és támogathatja egymást. Online multiplayer funkció is van, két játékos csak így játszhat egymás ellen, mert az offline multiplayer mód elkészítése a grafika rovására menne, és ezt a fejlesztő el szerette volna kerülni. Szép grafka vs. offline verekedés egy verekedős játékban? Mi utóbbira szavazunk. Egyébként jó is, hogy jön, elfeledtetheti velünk a Dragon Ball Z Kinectes félresiklást.

Tomb Raider: Definitive Edition - január 28. - PlayStation 4, Xbox One

Nagyon szerettük a szintén tavaly év elején megjelent Tomb Raidert, de sokat forgolódtunk az ágyban amiatt, hogy Lara haja máshogy lengedezik PC-n, mint konzolokon. A next-gen konzolok megjelenésével viszont költözhet a Tress FX technológia, úgyhogy megszámolgathatjuk Lara fején a hajszálakat. A többi textúra felbontását egyébként négyszeresére növelték, minden realisztikusabb és fejlettebb lett, és a Definitive Editionben az összes megjelent DLC megtalálható. Ez az a csomag, amit a fejlesztők eleve szerettek volna kiadni (csak a technológiai korlátok akadályozták őket), és ha minden jól megy, ez lesz az a Tomb Raider, amit tényleg istenkáromlás lenne kihagyni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)