Hirdetés

Jó minőségű screenshotok szivárogtak ki a Bethesda új szerepjátékáról

|

Még mindig elég keveset tudunk a Starfieldről, de legalább ismét megnézhetünk róla pár képet.

Hirdetés

A tervek szerint bizony a jövőben sem hagy minket friss kalandok nélkül a Bethesda Softworks, hiszen kiadóként elvileg még idén leszállítja nekünk a Deathloopot és a Ghostwire: Tokyo című alkotást is, de természetesen saját projektjei is vannak. Ilyen például a The Elder Scrolls VI, aminek a megjelenése valószínűleg még jóval odébb van, és a Starfield, ami kapcsán nem túl bőbeszédű a csapat, ezért is jó hír, hogy új szivárgásoknak hála most újból belenézhetünk a sci-fi témájú szerepjátékba.

Hirdetés

Összesen hat friss kép jelent meg nemrég az interneten, amelyeken elvileg a Bethesda újdonsága, a Starfield látható. Ráadásul ezúttal elég jó minőségű anyagokat kaptunk, szóval mindenképp érdemes lehet átböngészni azokat. Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy a stúdió az FPS-nézetet is átemeli a korábbi játékaiból.

Időközben egy belsős információkkal foglalkozó illető, Skullzi is írt ezt-azt a Twitterre a szivárgások kapcsán. Szerinte a napvilágot látott anyagok a Starfield 2018-as verziójából származnak, de az idei E3-on valószínűleg hivatalos újdonságokkal is készül a Bethesda a játék kapcsán.

Skullzi egyébként néhány saját infóval is meglepte követőit a közösségi oldalon, így ha hihetünk neki, akkor a Starfieldben lesznek frakciók is, köztük egy The Black Fleet és egy Space Nation Alliance nevű csoporttal. Valamint, állítása szerint a kezelőfelületen lesz egy gravitációt mérő eszköz is, így elképzelhető, hogy űrsétákra is indulhatunk majd a játékban.

Ti várjátok már a Starfieldet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)