Hirdetés

Jó poén e-cigi füstöt fújni az Xbox Series X-be, de a konzol rámehet

|

A Microsoft kifejezetten hangsúlyozza: senki ne fújja be az e-cigi gőzét az új konzol szellőzőrácsain, bármennyire is remek nézettséget lehet generálni vele.

Hirdetés

Az Xbox Series X megjelenése óta már keresztül kasul bejárták az internetet azok a képek és videók, melyek azt mutatják, hogy az új konzol elfüstöl, valamint ventilátoraival lebegtet egy pingponglabdát.

Ezekről a felvételekről természetesen kiderült, amit legtöbben sejtettek: nem valódiak. Akinek azonban azóta kedve támadt gőzölgő Series X-szel kísérletezni, az gondolja újra.

A több helyen is látott füstölő Xbox valójában gőzölt, ugyanis kiderült, hogy úgy készítették a felvételeket, hogy egy e-cigi gőzét befújták a konzol alján, mely értelemszerűen a tetején kilökte azt.

Hirdetés

Noha a jelenség mindenképp látványos, a Microsoft most mindenkit figyelmeztet: ne fújogassanak e-cigi gőzt a konzolba.

Valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy a befújás után lecsapódó pára nem tesz túlzottan jót egy majd kétszázezres gép alkatrészeinek.

Jó esély van rá, hogy a cég azután szánta el magát erre a figyelmeztetésre, hogy befutottak hozzájuk az első meghibásodások a gőzölgő konzolt előállítani kívánó felhasználóktól.

Vicces, hogy ezt le kell írni, de a gőzölés nem tartozik a konzol rendeltetésszerű használatához, tehát valószínűleg a garanciátokat is bukjátok, ha emiatt adná be a kulcsot az Xbox Series X-etek. Persze a nézettségért lehet, hogy ez valakinek megéri, de feltehetően már lecsengett a 15 perc hírnév.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)