Hirdetés

Jobban fogynak a PC-s játékok, mint két éve

|

Mégsincs olyan rossz állapotban a PC-s játékipar, mint azt a kalózkodás aktív ellenzői állítják.

Hirdetés

Azzal természetesen most sem vitatkozunk, hogy a kalózkodás mértéke elfogadhatatlanul nagy, de túlzás lenne azt állítani, hogy a PC-nek befellegzett.

Hiába mondják a fejlesztők, hogy nem éri meg PC-re játékot fejleszteni, és ezt a DFC Intelligence elemzőinek adatai is alátámasztják. Méréseik szerint a PC-s eladásokból származó bevétel a tavalyi évben meghaladta a húszmilliárd dollárt, ami a 2011-es adatokhoz képest 8 százalékkal nagyobb. Ehhez többek között a Diablo 3 (aminek konzolos verziója akár még jobb is lehet, mint a PC-s) , a Minecraft és a Guild Wars 2 is hozzájárult. A jelentésből egyébként azt is megtudhattuk, hogy a leggyorsabban növekvő PC-s piac Kínában van, az összbevételből 7 milliárd dollár az ázsiai országból származik. A világon összesen körülbelül egymilliárd PC-s játékos van, a DFC Intelligence becslései szerint ez 2016-ig olyan szinten bővülni fog, hogy a fejlesztők markát nem kevesebb mint 25,7 milliárd dollár üti majd. Az pedig nem rossz azért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)