Hirdetés

John Carmack: 20 years after Doom - két és fél órás beszélgetés a legendával

|

A játéklegenda "20 évvel a Doom után" című előadása VÉGRE felkerült a YouTube-ra. A majd' két és fél órányi történelemleckének minden perce arany.

Hirdetés

John Carmack talán a legismertebb szereplője annak a csodálatos világnak, aminek mi mind részesei vagyunk. Most nem azzal a meglehetősen furcsa jelennel foglalkozunk majd, ahol a DOOM egyik mesterelméje lényegében a Facebooknak dolgozik, hanem az idáig vezető úttal.

Carmack idén nem vett részt a QuakeConon, ami lényegében érhető, hiszen az id Software és az Oculus VR között nem éppen rózsás a helyzet. Ezzel együtt elmaradt az a nyitóbeszéd is, amiért sokan a fél lábukat adnák, hogy végighallgathassanak. Carmack azt ígérte, hogy - egyfajta kárpótlásként - az elmaradt beszédért hamarosan elérhetővé teszik azt azt a videót, amiben a Southern Methodist Universityn tart előadást a mérnököknek.

Erre három egész hónapot kellett várnunk, de most végre itt van John Carmack: 20 Years After Doom című előadása, feljavított hanggal. Még mindig nem az igazi, viszont teljesen jól érthető és annyi érdekesség van benne, amiért egy rajongó összeteheti a két kezét. Angoltudás szükséges.

Ennél már csak az új DOOM bemutatója tehetne boldogabbá. Mit szóltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)