Hirdetés

Jön végül PS5-re a Starfield, vagy ne is számítsunk rá?

|

Pletykákra reagálva a Microsoft határozott kijelentést tett.

Hirdetés

Tavaly szeptemberben írtunk róla, hogy a Microsoft felvásárolja a Bethesdát is magába foglaló ZeniMaxot, amivel természetesen a fejlesztők minden játéka redmondi tulajdonba került. Először nem tudtuk, hogy ez milyen hatással lesz a kiadó címeinek elérhetőségére, azonban hamar világossá vált, hogy nem akar a Microsoft minden esetben a jófiú lenni.

Hirdetés

Kiváló példa erre a Starfield, a Bethesda új IP-je, amit a Microsoft az E3-as konferenciáján mutatott meg a közönségnek. Ugyan már akkor világossá tették, hogy a játék bizony PC mellett csak Xboxra jelenik meg, de azóta is felbukkantak pletykák, melyek szerint talán mégis jöhet majd PlayStationre is. Sajnos még az sem volt elég egyértelmű sokaknak, mikor a Bethesda marketinges fejese kért bocsánatot az exkluzivitásért.

Sokan vették ehhez a pletykához kiindulásként a Minecraftot, ami szintén a Microsoft tulajdonában áll, mégis elérhető a cég érdekkörén kívül eső platformokon is. A probléma ezzel csupán az, hogy az építgetős játék sokkal nagyobb márka, mint bármi, amivel a Bethesda rendelkezik.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A további tippelgetések, pletykák és alaptalan híresztelések elkerülése érdekében Aaron Greenberg, az Xbox marketingvezetője a Twitteren próbálta meg egyszer és mindenkorra letisztázni a dolgot:

A Microsoftnak amúgy is meggyűlik a baja a felvásárlás körüli kommunikációval, azt sem tudni például, hogy a The Elder Scrolls 6 érkezhet-e majd PlayStationre, vagy az is Xbox- és PC-exkluzív lesz.

Nektek hiányozna PlayStationről valamelyik Bethesda IP, ha a következő epizód már nem jelenhetne meg a Sony platformján?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)