Hirdetés

Keanu Reevesszel is folytathatunk viszonyt a Cyberpunk 2077-ben?

|

A CD Projekt Red már bejelentette, hogy rengeteg karakterrel kerülhetünk közelebbi ismeretségbe a játék során, de vajon Johnny Silverhand is köztük lesz?

Hirdetés

Ahogy azt a lengyel csapattól megszokhattuk a szerepjátszás egészen széles tárháza áll majd rendelkezésünkre a Cyberpunk 2077 közben, ehhez pedig hozzátartozik, hogy egyes karakterekkel lefekhetünk - de vajon mely karaktereket vihetjük az ágyba? Bár semmi olyat nem árulunk el, ami ne derült volna ki az eddigi előzetesekből, akik teljesen spoiler-mentesen szeretnének belevágni a játékba, azok inkább nézzenek más hír után az oldalon.

A CD Projekt Red tehát bejelentette, hogy ahogy eddig a The Witcher szériában, úgy a Cyberpunk 2077-ben is fontos lesz a románc, hiszen ennek köszönhetően ismerkedhetünk meg egyes karakterekkel behatóbban, és alakíthatjuk a környezet hozzánk való viszonyulását. 

Hirdetés

A fejlesztők eddig két szereplőt jelentettek be, akikkel viszonyt folytathatunk (Meredith Stout és Judy Alvarez), de nyilvánvalóan ennél sokkal többen lesznek majd olyanok, akikkel V-nek lehetősége lesz... közelebbi ismeretséget kötni. 

A stúdió eddigi játékaiból megszokhattuk, hogy a főszereplő románcai között a történet szempontjából is nagyon fontos karakterek vannak, így felmerül a kérdés, hogy vajon a Keanu Reeves által megformált Johnny Silverhanddel is lehet-e majd viszonyt folytatni. Nos, nagy valószínűséggel nem. 

Az már kiderült egy előzetesből, hogy Silverhand a játék világában már évek óta halott, tudata pedig egy V fejébe ültetett chipnek köszönhetően maradt meg, mely megpróbálja átvenni a főhős felett az irányítást. Mivel tehát az egykori rocksztár csak a protagonista fejében létezik, így meglehetősen nehéz lenne romantikus viszonyt folytatni vele, testiségről pedig szó sem lehet.

No persze nem kell elszomorodnia azoknak, akik minél több Keanu Reevesre vágynak, hiszen az általa alakított Silverhand egy nagyon fontos szereplője lesz a játéknak. V-vel való kapcsolatának talán nem lesznek romantikus vonatkozásai (bár még ezt sem tudjuk biztosan), de a kettejük közötti dinamika a játékostól függ majd, tehát valószínűleg meglehetősen rétegelt jellem lesz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)