Hirdetés

Keddi bulvár: Facebook játék miatt sikkasztott az 54 éves asszony

|

Azt mondják, hogy a suszter cipője mindig lukas, amit a mostani eset is igazol, hiszen a sikkasztást egy ügyvédi iroda alkalmazottja követte el.

Hirdetés

A Facebook nem most először nevel ki bűnelkövetőt, de sietve illik tisztázni azt is, hogy erről nem feltétlen Mark Zuckerberg tehet, hanem inkább az elkövetőnek hibádzik valami...valahol. Bettysue Higgins 2006 és 2010 között összesen 220 alkalommal hamisította alá munkaadójának, a Maine Trial Lawyers Association igazgatójának, Steven Prince-nek az aláírását, így váltva be csekkeket.

Ezen tevékenységének eredményeként 166.000 dollárral gazdagodott, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy az előbb említett Prince úr ennyivel lett szegényebb. 2009. januárja és 2010. szeptember 10 között a hölgy 78 alkalommal a Zyna YoVille és a Zynga-féle Mafia Wars-ra költötte, ami a nyomozás szerint 4.000 dollár körüli összegre tehető. A hölgynek egyébként nem ez volt az első esete, hogy más pénzét loot-olta, mivel 1991-ben 2075 dollárt bugázott egy iskolából. Kapcsolódó játékként és galériaként azért adtuk meg a Mafia-t, mert nagyon szeretjük és bár sikkasztani, illetve hamisítani nem lennénk hajlandóak érte, de sok másra igen. Hehe.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)