Egy héttel ezelőtt került a kezembe a Mafia doboza, benne a három CD-vel, és azóta várom az alkalmat, hogy valamilyen formában szóba hozhassam itt a GSO-n is. A bevezetőben említett tény kiváló apropónak bizonyult erre, de nem kívánom bő lére ereszteni a dolgot, csupán egy kis visszaemlékezés minden idők egyik - bár szubjektív véleményem szerint - legjobb játékára. Aprócska megjegyzés, hogy az augusztus 28-i megjelenés csak a tengerentúliakat szerencséltette, Európában várni kellett rá még pár napot.
Nem tudok elképzelni olyan játékost (de lehet, hogy van), aki ne ismerné az Illusion Softworks korszakalkotó munkáját. Sokunkat azóta is kiráz a hideg (jó értelemben), ha meghalljuk ezt:
Akkoriban a fél éves Celeron 900, 128 MB RAM, és GeForce2 MX 400 32 MB VRAM-mal olyan látványt varázsolt a szemem elé, amit soha nem is gondoltam volna. Nem kellett hát sok ahhoz, hogy Lost Heavenben elmerülve, hosszú napokra megszűnjek a külvilág számára, hogy a stáblista végiggördülése után azonnal a zeneboltba rohanjak, jazz CD-ket vásárolni. Mai napig emlékszem arra, hogy milyen ledöbbenten ültem a 15"-ös CRT monitor előtt, amikor a záró képsorokban a saját vérében heverő, ősz hajú Tommy arról beszélt, hogy mit kell elérni az életben. Ezután azon melegében újra végigjátszottam a játékot, majd pihentettem egy kicsit, de amint jöttek a modok, nekirugaszkodtam ismét.
A Mafia visszavonhatatlanul etalonná lépett elő, és az emlékek idővel még szebbek lesznek, ami egyrészt a lenyűgöző forgatókönyvnek köszönhető, melynél jobbat és fordulatosabbat talán azóta sem írtak, másrészt pedig a mai napig helytálló grafikájának. Idővel pedig azoknak is kinőtt a hajuk, akik az autóverseny folyamán az utolsó szálig kitépték, és emlékeikben nekik sem maradt más, mint egy lenyűgöző játék, melyhez hasonlatos azüta sem érkezett. Sajnálatos tény, hogy a Mafia 2 nem hozta az első rész sikerét, de ez nem a fejlesztőknek, hanem a furcsa kiadói politikának köszönhető.
