Hirdetés

Kellemetlen: jó néhány fejlesztő lemaradt a The Callisto Protocol stáblistájáról

|

Túlhajszolt, a nevük feltüntetését hiányoló munkatársak haragjával kell szembenéznie a Striking Distance Studiosnak.

Hirdetés

Eredetileg a PUBG univerzumába helyezték volna a Dead Space-szel nevet szerző Glen Schofield által alapított Striking Distance Studios első játékát, aztán a narratív horror a saját lábára állt. A The Callisto Protocolnak azonban bármennyire erős tudott lenni néha a hangulatteremtése és az audiovizuális hatása, számos olyan hiányossága volt (például a gyenge történet, a felemás harc- és mentési rendszer, illetve a botrányos indulás), amik megkeserítették a játékélményt.

De ez volt az első projektje a stúdiónak, és a tapasztalatokból tanulva remélhetőleg a következőt már gondosabban rakják majd össze - például a fenti hibákon felül jobban odafigyelnek arra is, hogy minden, a terméken dolgozó alkalmazottnak megadják a kellő tiszteletet. 

Hirdetés

A GamesIndustry.biz jelentése szerint ugyanis körülbelül 20 munkatárs nevét lehagyták a The Callisto Protocol stáblistájáról, és közöttük állítólag vannak vezető beosztású fejlesztők is. A korábbi alkalmazottak szerint önkényes és következetlen az, hogy kit tüntettek fel és kit nem, és nem volt egyértelmű a feléjük irányuló kommunikáció sem. Egyeseket jóváhagytak, de "további" vagy "egyéb" minőségben, míg másokat nem, és az egyik forrás azt feltételezi, hogy személyes kapcsolatok és az egyéni sérelmek alapján dőlt el, hogy kinek a nevét ismerhette meg a közönség. 

Ez sajnos nem ritka jelenség a játékiparban - a játék megjelenése előtt távozó fejlesztők, különösen a szabadúszó vagy szerződéses munkavállalók néha nem kapnak kreditet a végleges projektért, még akkor sem, ha évekig dolgoztak rajta. A filmiparral ellentétben itt nincs kötelező szabvány, így a játékstúdiók sajnos szabadon hagyhatnak ki bárkit, bár az IGDA (International Game Developers Association - Nemzetközi Játékfejlesztők Szövetsége) azt ajánlja, hogy bárki, aki legalább 30 napig dolgozott egy játékon, legyen feltüntetve. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az ügy azért is szomorú, mert a Striking Distance Studios alkalmazottjait durván túldolgoztatták annak érdekében, hogy időben elkészüljön a játék: nem voltak ritkák az olyan napok, amikor 12-15 órát töltöttek munkával, és az sem, hogy hétből hat-hét napot dolgoztak. Ezek után arra eszmélni, hogy egyesek nevét még csak meg sem említik több, mint dühítő lehet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)