Hirdetés

Késik a Baldur's Gate 3, de bemutatkozott egy újabb kaszt

|

Megérkezett a Patch 7, ami hozott is valamit, meg vitt is: az újdonságokért cserébe le kell mondanunk a mentéseinkről.

Hirdetés

Absolute Frenzy, ezt a nevet kapta a hetedik nagy Baldur's Gate 3 patch, és ebből akkor is kitaláltuk volna, hogy mire fókuszál az új frissítés, ha a Larian nem oszt meg velünk egy trailert is. Bizony-bizony, apránként teljes lesz a kasztválaszték, mert a druida és a sorcerer után a barbár is csatlakozik a partihoz. (Bezzeg a paladinomat még mindig nem akarják kiengedni tömlöcéből.)

A jó hír mellett azonban rosszat is közölt a csapat, jelen pillanatban úgy számolnak, hogy valamikor 2023 folyamán érhetik el az 1.0-át, addig marad a korai hozzáférés annak minden előnyével és hátrányával. Ugyanakkor fontosnak tartották leszögezni, hogy nem holmi időpontokhoz akarják tartani magukat, hanem egy megcélzott minőségi szinthez, ugyanis ez utóbbi határozza meg, hogy kész-e a játék vagy sem.

Hirdetés

A frissen élesedett patch legjelentősebb újdonsága tehát a barbár, méghozzá kétféle kivitelben: A Wildheart Barbarian olyan, mintha valamilyen nemes vadállat szíve verne a testében (Bestial Heart), abból merít inspirációt, az védelmezi és vezérli, és az határozza meg különféle képességeit, valamint az arcát díszítő piercingeket. Ezzel szemben a Berserker Barbarian a düh és a harag megtestesülése, aki tombolása közben szinte bármit felkaphat, hogy alkalmi fegyverként az ellenséghez vágja, elvileg akár egy agynyúzót is. És ha már szóba került a hajigálás, akkor érdemes megemlíteni, hogy bekerültek a dobótőrök és -balták, a dárdák és lándzsák, amelyekkel távolról is oszthatjuk a halált.

A Larian a fentiekkel párhuzamosan átszabta a kezelőfelületet, a fejlesztők meggyőződése szerint áttekinthetőbb és könnyebben használható, mint volt. Megváltoztatták, hogy miként hatnak a fényviszonyok a játékmenetre, azaz fényes nappal nő a találati esély, míg sötétben egyszerűbb rejtőzködni. Darkvision használatakor pedig egy jól megvilágított szobában semmit sem látunk, sötétben viszont már kitűnően.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Emellett további mágikus tárgyakat helyeztek el a világban lootként, és közel 700 átvezetőt piszkáltak meg, de mindaz, amit felsoroltam, csak a jéghegy csúcsa. A változatok teljes és tételes listáját itt találjátok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)