Hirdetés

Késik a Kerbal Space Program 2 megjelenés, és sajnos nem is keveset

|

Újfent el kellett halasztani a sokak által kedvelt űrszimulátor folytatását.

Hirdetés

Tavaly, egészen pontosan a gamescom 2019 keretén belül jelentették be a Kerbal Space Program 2-t, aminek valószínűleg sokan megörültek, hiszen az első rész elég komoly rajongótábort tudott maga köré gyűjteni. Ám sajnos még jó néhány hónapot kell várnunk, mire lecsaphatunk a folytatásra.

Hirdetés

Az eredeti tervek szerint 2020 elején jelent volna meg a játék, ami aztán át lett rakva a 2021 márciusában véget érő pénzügyi évre, tehát joggal számíthattunk arra, hogy az elkövetkezendő hónapokban visszatérhetünk az űrszimulátorhoz. Azonban most újabb rossz hír érkezett, ugyanis a Kerbal Space Program hivatalos Twitter-oldalán megjelent egy bejegyzés, miszerint a második rész csak több mint egy év múlva, valamikor 2021 őszén fog debütálni.

A fejlesztők elmondása alapján a csúsztatás mögött a sokak munkáját megnehezítő koronavírus áll, tehát a jelek szerint a járványnak ismét sikerült beleköpnie egy sokak által várt alkotás munkálataiba. Persze az extra fejlesztési időnek is van azért előnye, hiszen így a lehető legjobb minőségben kaphatjuk majd meg a Kerbal Space Program 2-t, legalábbis ha hihetünk a csapat ígéretének.

Ti várjátok a játékot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)