Hirdetés

Késik a Watch Dogs: Legion online módja PC-n, de konzolokon is lesz probléma

|

A Ubisoft tájékoztatása alapján igencsak döcögős lesz a többjátékos rész rajtja.

Hirdetés

Tavaly ősszel debütált a Watch Dogs: Legion, ami nem lett rossz játék, de azért túlságosan kiemelkedő sem. Egy ideje már tudjuk, hogy kiegészül egy online móddal, amiben pajtásainkkal karöltve vandálkodhatunk a virtuális Londonban, ám a korábbi halasztás után még egyszer el kellett csúsztatni a PC-s megjelenést. Ráadásul a konzolos felhasználók sem lehetnek majd maradéktalanul elégedettek.

Hirdetés

A fejlesztők egy Twitter-bejegyzésben tájékoztatták a rajongókat, hogy azonosítottak egy problémát az online mód PC-s verziója kapcsán, aminek következtében összeomolhat a játék bizonyos GPU-k esetében, ezért úgy döntöttek, hogy határozatlan ideig elhalasztják a megjelenést ezen a platformon. A csapat viszont a lehető leghamarabb igyekszik kijavítani ezt a hibát, szóval remélhetőleg nem kell hónapokat várniuk majd a játékosoknak.

Jó hír ellenben, hogy a konzolos megjelenést tudják tartani a srácok, így március 9-én fejest ugorhatunk majd a közösségi élménybe, ugyanakkor ezen a téren is lesznek hiányosságok. Egy hiba miatt ugyanis crashelhet a játék Tactical Op során, így hát ez a játékmód csak március 23-án érkezik meg Xbox- és PlayStation-konzolokra, valamint Google Stadiára. Mindezen felül PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön korlátozott formában lesz elérhető a játékbeli szöveges chat, de a csapat elvileg ezt is javítja március 23-án.

A jelek szerint tehát elég problémás rajtra számíthatunk, de remélhetőleg hamar sikerül helyrerakni  a dolgokat, és nem hagynak csúnya nyomot az online mód nyújtotta élményen a korai nehézségek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)