Hirdetés

Készít még nagy The Witcher játékot a CD Projekt

|

A kiadó jövőbeli terveiről, így egy esetleges The Witcher 4-ről is elég pontos információkat árult el egy interjúban Adam Kiciński, a cég elnöke.

Hirdetés

Kétségtelen, hogy a CD Projekt, és saját fejlesztőcsapatuk, a CD Projekt RED renoméjának nem tett jót tavaly a Cyberpunk 2077 pocsék állapotban történő megjelentetése. Ennek ellenére a lengyel vállalat ambíciója töretlen, így egy nemrég adott interjúban a cég egyik társ-ügyvezetője, Adam Kiciński kifejezetten cáfolta, hogy önálló projektek helyett inkább eladnák a céget egy nagyobb riválisnak.

Ennek megfelelően elmondta, hogy 2022-ben nem a Cyberpunk 2077 jövőre tolt frissítései, és a V kalandjához érkező új tartalmak elkészítése lesz az egyetlen pont a stúdió tennivalóinak listáján. 

Hirdetés

Kiciński elmondta, hogy a jövőben bővíteni szeretnék mindkét franchise-ukat, amik kapcsán nehéz bármi másra gondolni, mint a frissen indult Cyberpunkra és a CD Projekt RED történetét eddig meghatározó The Witcherre. Az interjúban egy egész konkrét célt is meghatározott a két széria kapcsán, méghozzá azt, hogy 2022. során mindkettőben elkezdjék egy új, AAA színvonalú játék munkálatait.

Mivel ennél konkrétabb információnk nincs, lehet, hogy ez már a konkrét fejlesztést jeletni, de valószínűbb, hogy a főleg kísérletezésből és új csapattagok kereséséből álló preprodukciós fázis kezdődhet el valamikor jövőre. A CD Projekt egyébként valószínűleg eddig is tisztán látta, hogy nem hagyhatják a rajgongóikat új The Witcher tartalmak nélkül, ezért is jelenhetett meg a harmadik rész és kiegészítői után az önálló Gwent és a Thronebreaker: The Witcher Tales is. És ugyan ehhez a lengyel csapatnak közvetlen köze nincs, a következő The Witcher projektjükig találkozhatunk Geralttal a Vaják regények és novellák Netflix-féle feldolgozásában is. Ha pedig a következő játék hasonló idő alatt készül el, mint a The Witcher 3: Wild Hunt, akkor 2025-ben, vagy '26-ban akár már láthatjuk is.

Ti milyen újdonságokat látnátok szívesen a CD Projekt következő játékaiban?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)