Hirdetés

Készül a cross-play a Borderlands 3-hoz, de az egyik konzolcsalád különcködik

|

Kitaláljátok, hogy vajon melyik csapat nem vesz részt a buliban?

Hirdetés

PC mellett az előző és jelen generációs konzolokra, valamint még Google Stadiára is elérhető a 2019-ben megjelent Borderlands 3, amit ráadásul közösen is lehet pörgetni, így teljesen logikus volna a cross-play funkció bevezetése. Jelen pillanatban még nincs átjárás a platformok között, ám ha hihetünk a Gearbox Software vezetőjének, ez hamarosan meg fog változni, de a jelek szerint a későbbiekben sem játszhat majd együtt mindenki.

Hirdetés

Randy Pitchford némi helyzetjelentéssel lepte meg követőit a Twitteren, így kiderült, hogy a Gearbox már előkészített egy frissítést, amivel együtt bekerül a cross-play lehetősége a Borderlands 3-ba, ami alapvetően egy tök jó dolog. Ám a CEO rossz hírrel is szolgált, ugyanis a jelek szerint a játék kiadója, vagyis a 2K gyakorlatilag utasítást adott arra, hogy PlayStation-konzolokon ne tegyék elérhetővé ezt a funkciót a fejlesztők.

Egyébként korábban, az Apple és az Epic Games pereskedésének köszönhetően kiderült, hogy a Sony bizonyos helyzetekben pénzt kér a fejlesztőktől azért, hogy elérhető legyen a cross-play a platformjain. Így lehetséges, hogy pont emiatt nem kíván élni ezzel a lehetőséggel a 2K.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)