Hirdetés

Crysis 3 címlappal és két teljes játékkal jön a GameStar

|

Crysis 3 a címlapon, Blur és Singularity teljes játékok a két korongon, reszkethet az újságos.

Hirdetés

Hagyományosan a februári, márciusi hónapok azok, amikor az utolsó pénzügyi negyedév megnyomásával még javíthatnak az éves mérlegen a kiadók, és ha minden jól alakul, nem kényszerülnek kínos magyarázkodásra a vezetők a befektetők előtt. Ennek tükrében már-már a karácsonyihoz fogható játékkínálatból csemegézhettünk, ami nem kevesebb, mint 9 előzetest és 17 játékkritikát eredményezett a 2013/02-es GameStar számára.



Előfizetőink már szerdán, azaz február 13-án kézbe foghatják a Crysis 3 címlappal és két lemezmelléklettel kiadott magazint, míg az újságost péntekig (február 15.) nem érdemes zaklatni, legfeljebb csak jelzésértékűen, hogy szokja a szántást szegény. A postást pedig tessék ám szemmel tartani, nehogy begyűrje kedvenc sajtóterméketeket a levelesládába, mert ezúttal nem egy, hanem két DVD láthatná kárát a műveletnek. Sem a Singularity, sem a Blur nem érdemelne ilyen mostoha bánásmódot. Pláne, hogy munkatársaink még az országhatár átlépésétől sem riadtak vissza, hogy első kézből számoljanak be a legizgalmasabb eseményekről.
aDaM kezdte a sort egy párizsi kiruccanással, minek köszönhetően egyedüli magyar újságíróként játszhatott a Splinter Cell: Blacklist legújabb buildjével. Daev ezzel szemben Düsseldorfban múlatta az időt szintén a Ubisoft vendégeként a Blue Byte stúdiójában olyan ígéretes böngészős játékokat próbálgatva, mint az Anno Online, a Silent Hunter Online és a Might & Magic Heroes Online. A harmadik kiküldetés már csupán néhány megállónyi távolságra szólította kollégáinkat (HP és EndreMan) nem kevésbé fontos feladat okán: kezükbe kaparintották a Zen Studios műhelyében készülő Star Wars Pinballt, és késő estig pöckölgették a golyókat.
Részt vettünk még a SimCity, a Hawken és a Mechwarrior Online bétájában, valamint interjút készítettünk a roppant ígéretes Survarium fejlesztőivel.



Egyelőre ennyit a jövő játékairól, ideje áttérnünk azokra, amelyek már megjelentek, vagy rövidesen a boltok polcaira kerülnek. Havi játékteszt-igényetek kielégítését érdemes a Crysis 3-mal indítanotok. Daev kollégát két álló napig nem láttuk a szerkesztőségben. Állítólag a játékot tesztelte, hogy cikket írhasson belőle, de a rossznyelvek szerint valójában a nanoruha álcázó funkcióját próbálgatta. Legalábbis feltűnően jól értesült mostanában a céges ügyeket illetően. Chavaliert ezzel szemben egy egész hétvégére beraktuk a frigóba akklimatizálódás céljából, mielőtt jegyet váltottunk volna neki a Tau Volantisra, ahol necromorphok százain csiszolhatta kontrolleres célzótudományát a Dead Space 3 keretei között.
Egykori főszerkesztőnk, a GameStar lángjának rajongva szeretett hordozója ugyan a vállalati hierarchia csúcsáról integet le ránk, képtelen lévén elszakadni a magazintól, a játékoktól és az írás örömétől, több hónapos szünet után ismét billentyűzetet ragadott. Ennek eredménye egy The Cave teszt nektek, mazurtól sok szeretettel. Ron Gilbert életművéről - akinek nem mellékesen ezt a kacagtató alkotást köszönhetjük - a kalandjáték-veteránok legnagyobbika, Berrr írt hosszas értekezést, úgy, hogy szusi- és szakédiétán tartják Japánban a mai napig. Ezeken túl még számos PC-s, konzolos és mobil játékról írt kritika vár arra, hogy elolvassátok. Többek között a Ghibli Stúdió rajongóinak legszebb álmát teljesítő PS3-exkluzív Ni No Kuni: Wrath of the White Witch tesztje.

Hardverfronton a halkabb gépekért, és az első okostelefon megvásárlására már tájékozottan érkező olvasó mellett szálltunk síkra, míg Kult rovatunkban a konzolok utolsó előtti generációját, az MMO-k virtuális gazdaságát, és legjobb ingyenes játékokat vettük szemügyre, sőt azt is felidéztük, hogy mit írtunk egy, öt, vagy akár tíz évvel ezelőtt.


TELJES JÁTÉKOK

Singularity

Kevés FPS van, ami az elejétől a végéig tényleg le tudja kötni a játékosokat, szerencsére a Singularity közéjük tartozik. Megjelenés után szinte egyhuzamban játszottuk végig, a letehetetlen jelzőt ebben az esetben egyáltalán nem túlzás használni. Az időutazós kategóriában verhetetlen alkotás, a Raven büszke lehet rá. Ami a leginkább az emeli ki a tömegből, az a változatos harc és a nagyon jól sikerült időmanipulálásos események. Ráadásul egészen hosszú játékidőre számíthatunk, az első végigjátszás kb. 15 órát vett el az életünkből, de nem panaszkodunk, mert közben jól szórakoztunk.

Blur

A Bizarre Creation legismertebb sorozata a kiváló Project Gotham Racing volt, mely kizárólag Xbox-ra jelent meg. Az Activision nyomására azonban 2010-ben elkészítették a Blurt, immár PC-re is. Az arcade autóverseny hozta a szokásos színvonalat, sokan csak úgy emlegetik mint a modern, felnőtteknek szóló Mario Karts-ot. Az egyjátékos kampányba simán beletolhatunk 20 óra játékidőt és akkor még csak a leglényegesebb elemeket oldottuk fel. Nem árt azonban résen lenni, olyannyira addiktív a játékmenet, hogy nagyon nehéz lesz lejönni róla. Mi szóltunk, innentől kezdve magatokra vessetek.



TARTALOM

Aréna
Hírek

Előzetes
Splinter Cell: Blacklist
Ubisoft Blue Byte böngészős játékok
Star Citizen
Star Wars Pinball
SimCity
LEGO Marvel Super Heroes
Hawken
Mechwarrior Online
Survarium

Teszt
Crysis 3
Dead Space 3
The Cave
Ni No Kuni: Wrath of the White Witch
Anarchy Reigns
Omerta: City of Gangsters
Battlefield 3: Aftermath
Black Knight Sword
Ace Combat: Assault Horizon - Enhanced Edition
Hitman HD Trilogy
Call of Duty: Black Ops II - Revolution
Karateka
Pinball FX2: Zen Classics
Joe Danger Touch
The Blockheads
Temple Run 2
Anomaly Korea
Játékvásárlási tanácsadó

Hardver
Hírek
Melyik rendszert válasszam? (Android, iOS vagy Windows Phone)
Halkítsuk le a hangos gépeket
Piactér
Vásárlási tanácsadó

Kult
Konzolgenerációk - Hatodik generáció: Ringbe lép a Microsoft
Ron Gilbert és játékai - A kalandmester, aki rekeszizomra gyúrt
Szabad(a)játék
Álom-világ 10. rész - Nem annyira virtuális gazdaságok
Visszapillantó

Másvilág
Mozi: Gengszterosztag
Sorozat: The Boondocks
Könyv: R.A. Salvatore - Neverwinter; Jo Walton - A király békéje; Paolo Gacibalupi - A felhúzhatós lány; Székelyhidi Zsolt - Űrbe!
Zene: Panel Trax 030 - Various Artists; Pop Ambient 2013 - Various Artists; New Order - Lost Sirens; Dropkick Murphys - Signed and Sealed in Blood
Partyajánló: O.M.E.N.


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)